Mire kisül a lángos

lángos k

A kisváros egykori macskaköves utcáin még lehetett szép lassan botorkálni. Ma már hiába keresném a sétányon gyerekkorom galagonyabokrát, amin ilyenkor madárcsalogatóan izzott a termés. Három évtized alatt sokat változott a városka hangulata, az ügyeiket intéző emberek fásultsága tapintható, de van egy hely, ahová még nem férkőzött be a közöny.

A piaci árusok kedvesek, a frissen sült lángos illata nyomán találom meg a kaput. Mintha valaki egy láthatatlan fonalat húzna előttem, úgy vonz a sütöde illata, ahol csak ketten várakoznak, de másodperceken belül több követőm akad, mint ahány a közösségi oldalon van. Mások is beállnak mögém, mire a harmincas éveiben járó lángossütő hangos sopánkodásba kezd. Fél órája próbálja kisütni az első két lángost, de a gázpalack, úgy tűnik, felmondta a szolgálatot, nem akar hevülni a zsír. Hogy némileg oldjam a feszültséget, magyarázni kezdem, hogy két járással arrébb lakom ma már, de szívesen megkóstolnám a hazai, mátyusföldi magyar lángost. A többiek bólogatnak, élénk diskurzus kezdődik a bódé előtt. Még egy privigyei, egykor ide nősült idős férfi is elmondja tört magyarsággal, hogy sebaj, ha lekési a következő buszt, ő bizony kivárja a sorát. A lángossütő megkérdi, miért nem vettem magamnak egyet útközben, mondjuk Gútán vagy Tardoskedden, láthatom, mennyi baja van. Egyébként meg nem is igazi lángossütő, hanem ács. De három héttel ezelőtt egy hétfő reggel arra ébredt, hogy szakmát vált, mert annyian átverték, annyiszor csalódott már az üzletkötések során. Már a döntése napján frissiben bekevert egy kiló lisztet, és kipróbálta új tudományát. Aztán tíz kiló lisztet ragadott, és abból is sikeres lángosokat kanyarított. Múlt szombaton már kétszáz lángost adott el. Csak most vacakol a gázpalackja. Közben nagy nehezen, de mégis kisült az első két lángos, mire az egyik mögöttem sorakozó megjegyzi: jaj, csak be ne tiltsák ezt az ínyencséget! Mert hát nem szlovák ételről van szó. Annak idején a törököktől tanultuk el a receptet. A magyarok később kenyérsütéskor, a maradék tésztát dobták lángra, majd kenték meg zsírral, fokhagymával. Mi lesz, ha D kapitány, akit közben ugyan lefokoztak, úgy dönt, hogy a magyar lángos nem illik bele az országról alkotott képébe? Betiltja az árusítását?! A sorakozók azzal nyugtatják társukat, hogy a lángos betiltása ellen tiltakozásul valamennyien kivonulnának az utcára. Különben is, inkább nevezzék át a lángost „posúchnak”, mint ahogy egy verebélyi erdész tette, amikor megízlelte a komáromi piaci lángost. Mégsem volt hajlandó lángosnak nevezni még akkor sem, amikor nagyokat harapva a tésztából végigcsurgott a zsiradék az ajkán. A közvetlenül mögöttem álló idős asszony hosszasan hallgat, végül csak annyit mond: ha egy kapitány dönthet a lángosról, egy volt tévés bemondó meg arról, hogy a szlovák kultúra csak a szlovák népé, ha ez az ország ismét olyan vezetést választ magának, amit egyszer már teljesen indokoltan kifütyültek a tereken, akkor bármi megtörténhet. Mindenesetre a mai lángosunkat még együk meg békésen, mert sosem lehet tudni, lesz-e még rá lehetőségünk!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?