Mindegy, hogy erkölcstelen vagy törvénytelen

<p>Ha van valami, ami jobban traumatizálja a szlovák közéletet, mint a Gorilla-botrány, az Mečiar amnesztiái.&nbsp;</p>

Tizenkilenc éve gátolják, hogy két evidens bűncselekmény kivizsgálható legyen, pontosabban, hogy kivizsgálhassák és vádat emelhessenek a bűnüldöző szervek az 1997-ben meghiúsított népszavazás és ifjabb Michal Kováč elrablásának és külföldre hurcolásának ügyében. Az újkori Szlovákia legsötétebb időszakáról beszélünk. Mečiar maga alá gyűrt mindent, s miután lejárt Michal Kováč elnök mandátuma, helyettesítő államfőként kegyelmet adott azoknak, akik a mečiari rendszer kiszolgálói, működtetői voltak, akik nem riadtak vissza a legaljasabb módszerektől sem. Mečiar magát és csatlósai pőre bőrét mentette. Azóta nem akadt egyszer sem háromötödös parlamenti többség, amely eltörölte volna a volt miniszterelnök gyalázatos döntését. Most lenne rá lehetőség talán először. A feltételes mód nem véletlen. Az SNS, amely gyakorlatilag segítette a sötét korszak fenntartását, nem mutat hajlandóságot arra, hogy esetleg saját sötét múltjának momentumaira is rávilágíttassék. A Smer, amely gyakorlatilag Mečiar fészekaljából bújt elő, csak éppen nagy testvérré nőtte ki magát, nem akarja volt koalíciós partnerét teljesen megsemmisíteni. Noha a volt elnök fiának elrablásáról szóló film bemutatója után Marek Maďarič kulturális miniszter azt mondta, ha képviselő lenne, megszavazná az amnesztiák eltörlését, a Smerben nem hatalmasodott el az az érzés, hogy az amnesztiáknak nincs keresnivalójuk a szlovák jogrendben. Robert Fico miniszterelnök ugyan többször elmondta, legutóbb egy trendi telefonos videoüzenetben, hogy az amnesztiák erkölcstelenek, de szerinte eltörlésük törvényellenes lenne. Ezért az Alkotmánybíróságtól várja a magyarázatot, hogy a parlament léphet-e a kérdésben. Az Alkotmánybíróságnak azonban jelenleg nincs lehetősége magyarázatot adni olyan helyzetre, amely még nem áll fenn. A Hídnak és az ellenzéknek két lehetősége van: olyan alkotmánytörvényt elfogadtatni a Smerrel együtt, amely lehetőséget ad az Alkotmánybíróságnak előzetes magyarázatra, vagy meggyőzni a smereseket, hogy ne alibizzenek. Akit kellemetlenül érintene az amnesztiák eltörlése, úgyis az Alkotmánybírósághoz fordulna, s akkor kiderülhetne, hogy jogellenesek voltak-e, vagy csak „erkölcstelenek” Mečiar amnesztiái. De addig is, legalább egy időre meg lehetne szabadulni ettől a mély traumától.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?