Miloš Zeman túllőtt a célon

Sajtóperekől, politikusok és újságírók közti éles, késhegyre menő vitákból a rendszerváltás utáni Csehországban nincs hiány.

Ám az a per, amely a jelek szerint most van kibontakozóban a cseh kormány és a Respekt című prágai politikai hetilap között, mégis előzmények nélküli. Miloš Zeman miniszterelnököt ugyanis annyira felbosszantotta egy, a kormányát korrupciós viselkedéssel vádoló Respektben megjelent cikk, hogy a kabinet múlt heti ülése után bejelentette: a kormány büntetőeljárást kíván kezdeményezni az újság ellen mind testületileg, mind minden egyes miniszter külön-külön is, mégpedig azzal a céllal, hogy „a Respekt végre szűnjön meg”. Nos, ez az a félmondat, amelyet az egyébként már teljesen szokványosnak minősíthető, politikusi–újságírói nyílt összetűzés utáni nagy vihart kiváltotta.

Petr Holub, a Respekt főszerkesztője a múlt héten megjelent cikkében többek között leszögezte: „Miloš Zeman kormánya a korrupcióval folyó harcot elveszítette, ahogy azt a Transparency International adatai, illetve a miniszterek korrupt viselkedése – a legfiatalabb Březinától kezdve a legidősebb Grégrrel befejezve – is bizonyítja. Egyébként nem is nagyon igyekezett, hogy átlátható módon adja ki a közbeszerzéseket, vagy korlátozza a felesleges bürokráciát.” Holub írásában a pártok körében elburjánzott korrupciót is bírálta. Például pozitív példaként említette, hogy az ostravai szociáldemokraták a jövő évi választásokra való felkészülés jegyében a jelöltek listáján csak a „megválaszthatatlan” ötödik helyre voltak hajlandóak besorolni Petr Lachnit pártelnökhelyettest, regionális fejlesztési minisztert, akit a cseh sajtó korrupciós ügyekkel gyanúsít.

A miniszterelnök úgy véli, hogy Holub ebben az írásában korrupcióval vádolta meg a kormányt, mint kollektív testületet. „A kormány testületileg bepereli a lapot. Ezenkívül a kormány tagjai külön-külön is bírósághoz fordulnak, és megfelelő pénzbeli kárpótlást fognak kérni, hogy a Respekt végre szűnjön meg. Az így szerzett pénzt a kormánytagok kizárólag jótékonysági célokra fogják felhasználni” – jelentette ki Zeman a kormány ülése utáni sajtóértekezleten. Kifejtette: egy-egy miniszter tízmillió koronát fog követelni, tehát a Respektnek 170 milliót kellene fizetnie, ami bizonyára tönkretenné az újságot. A főszerkesztő viszont azt állítja: cikkével csak azt akarta jelezni, hogy a korrupt környezetért a miniszterek viselik a felelősséget. „Ha bebizonyítják, hogy az elmúlt három évben valóban volt haladás a korrupció elleni harcban, akkor szívesen kérek bocsánatot. Én azonban ilyen eredményeket sajnos nem látok” – nyilatkozta Holub. Elismerte, ha valóban ilyen hatalmas összeg megfizetésére kötelezné a bíróság a lapot, akkor az a végét jelentené. Szerinte azonban ez az ügy nem olyan egyszerű, s nem lesz egyhamar vége.

Ha a kirobbant vita csak ezen a síkon maradt volna, tehát a korrupció meglétéről, illetve nemlétéről szólna, nyilvánvaló, hogy mindkét fél fel tudna hozni a maga érdekében érveket. Zeman például azt, hogy a szociáldemokrata kormányzás idején tették hűvösre Ivo Svoboda volt pénzügyminisztert, pártja korábbi erős emberét, vagy Milan Šrejber volt teniszezőt, aki állítólagos magyar Bács Lajosként milliókat adott Václav Klaus pártjának. Holub pedig elmondhatná, hogy a kormány egyebek között számos hatalmas állami megrendelést adott egyes cégeknek mindenféle versenypályázat nélkül, holott erre törvény kötelezi. Nem vitás, hogy ezek a cégek ezután azért mégiscsak másképpen fognak viszonyulni a szociáldemokratákhoz, mint, mondjuk, Klausékhoz. Meggyőződésem, hogy ezen a síkon nem is lenne szükség semmiféle bíróságra, a sajtó csak feladatát teljesítette, s Zeman mint megbírált politikus pedig védekezik – akár egy sajtóperrel való fenyegetéssel is. A vita azonban Zemannak azzal a kijelentésével, hogy most már a cél a Respekt megszüntetése, elvileg is más síkra terelődött, más politikai dimenziókat kapott.

Ezt a kijelentést nemcsak a cseh médiumok és különféle politikusok, hanem számos nemzetközi újságíró-szervezet is azonnal elítélte. Holub bejelentette, hogy az alkotmánybírósághoz, illetve nemzetközi bírósághoz fordul az ügyben, mert Zeman most már a sajtószabadságot, a szólásszabadságot támadta meg. A kormányfő, aki közismert szabadszájúságáról és újságíró-ellenességéről, erről egyelőre nem nyilatkozott. Zeman egyébként már 1998-ban „újságírói pöcegödörnek” minősítette a Respektet. Hasonló minősítést kapott Zemantól korábban a Lidové noviny is, a közszolgálati televízió híradósait pedig lecsőcselékezte.

A Respekt hetilapról tudni kell, hogy a rendszerváltás terméke, a kilencvenes évek elejétől jelenik meg, és jelenleg Karl Schwarzenbergnek, Václav Havel cseh államfő volt kancellárjának a tulajdonában van, aki Csehország egyik leggazdagabb embere. Az újság liberális irányzatú, s jelenleg kétségtelenül a legszínvonalasabb csehországi politikai hetilap. Nem véletlen, hogy külföldi hírügynökségek és újságok is gyakran idéznek írásaiból. Zemannak természetesen szíve joga, hogy ne szeresse az újságot, de egy lap betiltását követelni – az már bizony egészen más dolog. Az újság semmiféle törvényt nem sért, tehát nincs alap a betiltására. Amit Zeman javasolt, az a lap gazdasági megsemmisítésére való törekvés, s azzal nem lehet egyetérteni, ilyennek a demokráciában nincs helye.

Nyilván érzik ezt a kormány tagjai is, mert Zeman legközelebbi hívein kívül többen is nyilvánosan kijelentették, hogy nem szándékoznak semmiféle feljelentést tenni a Respekt ellen. ĺgy nyilatkozott Pavel Dostál kultuszminiszter, Vladimír Tvrdík védelmi miniszter vagy Stanislav Gross, a belügyi tárca vezetője. Ugyanakkor Jan Fenc me-zőgazdasági vagy Miroslav Grégr ipari és kereskedelmi miniszter határozott támogatásáról biztosította Zemant.

A játszma még folyik, s csak a következő hetekben dől el, hogy végül is milyen bírósági perekre kerül sor valójában az ügy kapcsán. Az esetleges bírósági döntések – ha lesznek ilyenek – azonban nyilván precedensnek számítanak majd, hiszen a kormányfő magas pozíciójából nyíltan és fenyegető módon közölte egy lap betiltására való törekvését.A szerző prágai munkatársunk

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?