Milánok harca

A csata után mindenki tábornok, de ebben az esetben azt már a jelölt elindításakor látni lehetett, hogy a Ftáčnik–Kňažko duóval szemben az 55 éves, a nagyközönség előtt jószerivel ismeretlen, óvárosi városházi alkalmazottnak csekély az esélye. Mindez egy újabb látlelet a jobboldal már sokszor és sokat ostorozott állapotáról.

Kezdetben vala Ivo Nesrovnal. Az ő nevét lebegtette az SDKÚ lehetséges jelöltként, a többiek pedig, szokás szerint, tartózkodóan viszonyultak hozzá. Addig-addig lebegtették a kérdést, míg végre Nesrovnal csak a pozsonyi helyi politikát nem figyelők számára meglepő és érthetetlen módon kilépett az SDKÚ-ból, hogy függetlenként a saját szakállára próbálkozzon a főváros elhódításával. Igaz, SDKÚ-tagsága most inkább bélyeg lett volna rajta, mintsem címer. Párttámogatásra viszont így nem sikerült szert tennie. Amit eddig tett, az a legutóbbi felmérés szerint 17,6 százalékra elég. Ennyivel nem lehet nyerni, és a választásokig hátralevő két hétben itt már Barack Obama első kampánycsapatával sem tudna fordítani. Kratochvílová tízzel kevesebb százalékával belátta, hogy itt nem terem babér, Nesrovnal még nem.

A fővárosért tehát két volt kolléga fog érdemben megküzdeni, egykor együtt miniszterkedtek Mikuláš Dzurinda első kormányában, Milan Ftáčnik az oktatási, míg a másik Milan, Kňažko a kulturális tárcát vezette. Ez utóbbi esetében külső szemlélőként úgy érezhetjük, kárpótlás történik: ha már a Grassalkovich-palota nem jött össze, legalább a Prímás palota legyen meg. S bár nem tudjuk, az indulásban mekkora szerepe volt a sebzett egónak, és mekkora a fővárost kínzó problémák megoldása iránti vágynak, az elnökválasztáson elért eredmények tükrében Kňažko indulása logikusnak tűnhet.

E szűkre szabott keretek között nincs lehetőségünk Milan Ftáčnik eddigi ténykedésének értékelésére. Andrej Ďurkovský után nem örökölt könnyű posztot, ám kezdeti lendülete hamar megtört a gazdasági érdekcsoportok kereszttüzében álló fővárosi rögvalóságban.

Az önkormányzati választások során gyakran elhangzik az az állítás, hogy a helyi politika nem a pártokról, hanem az emberekről szól. Ugyan ezzel csak részben tudunk egyetérteni, de a fővárosban úgy látszik, éppen ellenkező előjelű folyamat zajlik. És már most borítékolhatjuk, hogy a két, függetlenként induló jelölt csatájában megszülető végeredményt az egyik politikai oldal a saját sikereként fogja prezentálni.