Miért jön ide a külföldi melós?

A külföldi alkalmazottakkal kapcsolatban mély elemzések nem születtek. Hogy milyen cégekben, ágazatokban dolgoznak, hogyan verbuválják őket, milyen az életkoruk, mennyi köztük a férfi és mennyi a nő, mennyi ideig maradnak nálunk – ezekre nincs pontos válasz. De a két alapvető tényező, amely magyarázat itteni munkavállalásukra, az alacsony fizetések és a Szlovákiában meglevő regionális különbségek.

A statisztikákból kiolvasható, hogy a román állampolgárok mellett főként a magyar- és a csehországi alkalmazottak vannak a legtöbben. Utóbbiak vélhetően a Csehországgal szomszédos szlovákiai régiókba érkeznek: egy, a cseh–szlovák határ nyugati oldalán lakónak könnyebb Zsolnán munkába állnia, mint az onnan háromszáz kilométerre élő homonnainak. Mivel a határok megszűntek, s a nyelv sem jelent leküzdhetetlen akadályt, egyszerűbb a határ másik oldalán, karnyújtásnyi távolságban munkaerőt keresni, mint több száz kilométerről hozni.

A másik, még jellemzőbb ok: túl alacsonyak a bérek. Sokszor nem hogy nem akaródzik valakinek a munka után menni, ingázni, hanem ez egyenesen megoldhatatlan. Képzeljük magunkat egy 46 éves tornaljai munkanélküli helyébe, akinek felesége a helyi közértben dolgozik minimálbérért, lánya gimnazista, fia most fejezi be az alapsulit: ha az illető kap egy galgóci munkaajánlatot, ahol bruttó 600, nettó 480 eurót fizetnének neki, vajon reálisan el fogja tudni fogadni? Elmegy dolgozni, de így gyakorlatilag nem látja a családját (vasárnap délután oda, péntek este vissza – ha műszakokra dolgozik, még kacifántosabb a történet), pénzt kereshet, viszont abból alig tud valamit félretenni (hiszen valamiből ingázni és a munkavégzés helyén lakni is kell). Könnyű ráfogni a fenti dilemmával küszködő emberre, hogy lusta és nem kellően mobilis, ergo nem elég modern és csak az állami segélyre vár, ám érezzük, ez felszínes, demagóg magyarázat.

Béremelést kérni, szakszervezetesdire játszani 89 után nem volt nagyon menő, a mečiari pusztítás nyomán fellépő 20%-os munkanélküliséget megtapasztaló társadalom számára a kulcskérdés a munkahelyszerzés volt, nem pedig a magasabb fizetés. Ám egyre több adat és tendencia mutatja, hogy a posztszocialista Közép-Európában valami nincs rendben a bérekkel, EU-s összehasonlításban a munkatermelékenységhez képest is nagyon alacsonyak. Ennek eredménye az országon belüli alacsony mobilitás, a fiatalok nyugatra távozása, valamint a keletebbről jövő munkavállalók beszivárgása (valamint gyors távozása, hiszen egy romániai munkás is hamar rájön, hogy ugyanazért a melóért egy németországi gyártósornál a többszörösét kapja a szlovákiai bérnek).

A közéletben tapintható következmény pedig a szélsőséges és populista pártok térnyerése. A középréteg egyre nagyobb része érzi magát vesztesnek: 25 éve a felzárkózásról beszélnek neki, többször megélte a nadrágszíj összehúzását, ízes GDP-adatokkal próbálták jóllakatni, közben pedig úgy érzi, életszínvonala nem azon a szinten van, mint amit ígértek, és ahol az elmúlt évtizedekben hozott áldozatok alapján lehetne.