Miért akarunk mindent értékelni?

Olyan társadalomban élünk, amelyik állandóan késztetést érez arra, hog valamit értékeljen. A taxisofőröket, az orvosokat, az éttermeket, a szállodákat, a filmeket, a  könyveket, a podcastokat, az alkalmazásokat, a szolgáltatókat, hamarosan valószínűleg a szomszédokat és az égen repülő madarakat is! Minden élményt csillagokba, hüvelykujjakba, százalékos pontszámokba kell átültetni. A világ egy hatalmas kérdőívvé változott, és mi engedelmesen kitöltjük. A probléma nem magában az értékelésben rejlik. A visszajelzés hasznos dolog. A kérdés az, hogy mi történik velünk, amikor minden egyes értékelésből reflexszerű kattintás lesz. Amikor eltűnik belőle a gondolkodás. Egy másodperc alatt adok öt csillagot. Vagy azt írom: „szuper vacsora”. Nem értékeltem semmit. Csak teljesítettem egy algoritmus elvárásait, amelynek nem az én ítéletemre van szüksége, hanem az adataimra.

A modern kor egyik paradoxona, hogy minél többet értékelünk, annál kevesebbet értünk. Az élmény számszerűsítése elkerülhetetlenül elszegényíti azt. Ha egy éttermi vacsorát négy csillaggal értékelek az ötből, elveszítem mindazt, amit számmal nem lehet kifejezni: a hangulatot, az asztalnál folytatott beszélgetést, a váratlan ízt, amire nem találtam szavakat. A csillagok nem írják le a világot, csak ellaposítják.

Ennél még rosszabb az, amit a folyamatos értékelés azokkal művel, akiket értékelünk. Charles Goodhart brit közgazdász megfogalmazott egy törvényt, amelyet minden üzletben ki kellene függeszteni: amikor a mérőeszköz cél lesz, akkor már nem jó kritérium. Az orvos, aki tudja, hogy minden látogatás után a beteg pontozza, öntudatlanul elkezdi optimalizálni a benyomást, talán a kezelés rovására is. Az étterem, amely a Google-átlag alapján él és hal, kivonja az étlapról az érdekes, merész ételeket, és megtartja az unalmasakat, biztonságosakat. Az ókori görögök nem ismerték az értékelést a mi értelmezésünkben. Volt azonban egy kifejezésük, a „krísis”, ami azt a képességet jelenti, hogy meg tudjuk különböztetni, el tudjuk választani a lényegest a jelentéktelentől. Ebből származik a mi krízisünk, ami nem véletlen. A valódi ítélet meghozatalához erőfeszítésre és hajlandóságra van szükség, hogy bizonytalanságban maradjunk, amíg a dolgok tisztázódnak. Ez az ellenkezője annak, hogy rákattintunk egy csillagra, és odabiggyesztünk pár semmitmondó szót.

Társadalmunk nem az értelmet keresi, hanem pontokat oszt. A legrosszabb nem az, hogy az ítélőképességet algoritmusra cseréltük. A legrosszabb az, hogy ez nem zavar minket.

A szerző a Plus 7 dní munkatársa