Mentem, ültem, győztem

Egységre szólít a nemzetközi közvélemény a vasárnapi előrehozott szerbiai választások után. Egységet kívánnak a szerb közvélemény-formálók. A demokratikus pártok (a Demokrata Párt-DS, a Szerbiai Demokrata Párt-DSS és a G 17 Plusz) egységét óhajtja most szinte mindenki. Helyesebben azok, akik érdekeltek a demokratikus átalakulás, a reformok keresztülvitelében, valamint a milosevicsi örökség elutasításában.

Szinte az ország harmada azonban Seselj Szerb Radikális Pártjára (SRS), vagy Milosevics szocialistáira voksolt. Legfontosabb közös nevezője a két pártnak a radikális nacionalizmus mellett az, hogy vezetőik Hágában csücsülnek, háborús bűnökkel vádolva. Kétségtelen, hogy az év politikai pártja a SRS és az év politikusa Seselj. A korábban a „normális”, tíz százalék körüli támogatottságot maga mögött tudó Seselj vajda három (!) nappal Zoran Djindjics kormányfő meggyilkolása előtt, önként felszállt a hágai buszra. A cellából nézte végig, ahogy a rendszerváltó DOS koalíció szétveri önmagát, begyűjtve a növekvő számú „tiltakozó” voksokat. A populista, szélsőséges pártok aránylag jó szereplése a rendszerváltó nagy pártokkal szembeni „protesztszavazatoknak” köszönhető, amely támogatottsági forma a pillanatnyi helyzet radikális elutasításából táplálkozik, és általában átmeneti jellegű. Bár a 27%-nyi voks szép teljesítmény, a pirruszi győzelmet arató Seselj kezet foghat Vladimír Mečiarral. Koalíciós potenciálja a HZDS-ével mérhető és valószínűleg ez a jövőben sem változik.

ĺgy hát látszólag minden rendben is lenne. A radikálisak mögött befutó jobboldali, demokrata irányultságú politikai erők alkothatják az új kormányt. Hurrá – olyannyira Szlovákia, hogy az embernek akár d’javu érzése lehet. De mégsem: a DS, DSS és G17 Plusz között ott feszül az előző kormányzati ciklus minden konfliktusa. A pragmatikus közgazdászokból álló G 17 Plusz a felmérések alapján jobb eredményben bízhatott, de az utolsó pillanatban szavazók – csakúgy mint Szlovákiában 2002-ben az SDKÚ javára – a DS-re voksoltak. Arra a pártra, amely Djindjcs halála után már-már a politikai süllyesztőben látta magát. A Kostunica fémjelezte DSS programja Koszovót és Hágát tekintve teljesen eltér a DS és G17 Plusz közgazdászai véleményétől. A gazdasági reformokról nem is beszélve. A demokraták koalíciókötésének fájdalmas tárgyalásait egy erős személyiség meg tudná könnyíteni. Napjaink szerb politikájában azonban az erős politikus igazi hiánycikk. Tito személyközpontú, hatalmi politikáját Milosevics tudta átörökíteni. Egy Djindjcs kellett ahhoz, hogy a szétforgácsolt ellenzékből egy ütőképes DOS-t állítson fel 2000 nyarán. Ma egy politikailag szalonképes, „erős” ember, egyszersmind egy kormányfő kerestetik Belgrádban.

A hétvége igazi nyertese az a Vuk Draskovics, aki a 2000-es rendszer-és korszakváltó parlamenti választások során simán bukott ki a parlamentből. Akkor megbüntették a választók, mert nem volt hajlandó együttműködni a DOS-szal. A bosz-szúért lihegő, sokáig számkivetett politikus most diktálhatja a kormányalakítás feltételeit. Summa summárum, a kérdés egyszerű: ha Seselj és Vuk Draskovics a győztes, akkor ki vesztett? Van egy rossz sejtésem. Gyaníthatóan az egész ország.