Menni vagy maradni?

A két- vagy a többsebességes EU koncepciója korántsem mai gondolat, először 1974-ben Willy Brandt nyugatnémet kancellártól hangzott el, ám csak mostanság érte el a hazai belpolitika ingerküszöbét. A felfogás lényegében különböző együttműködési dimenziókat vázol, legyenek azok bizonyos tagállamokat érintő szakpolitikai kérdések vagy az egész EU-t érintő közösségi politikák. A 2004-es keleti bővítés előtt mindez főleg a nemzetállami vs. föderatív vitából eredő nézetkülönbségekre vonatkozott: míg egyesek a kormányok feletti, mások a nemzeti szintű politikák végrehajtását preferálták. A tagállamok aránylag szabadon mazsolázhattak, kivéve Schengen és az eurózóna esetében. A volt szocialista blokk államainak csatlakozásával ez a kép tovább bővült. Komoly figyelem irányult a régi-új tagállamok közötti többszintű különbségekre. Nyugatról meglehetősen optimistán látták a „keletiek” érkezését, miközben azok komoly áldozatokat hoztak. Az újabb lökést a 2008-as nagy gazdasági világválság hozta el, amely a két- vagy a többsebességes koncepció újjáéledését is eredményezte. Ám korántsem csak a nemzetállami vs. föderatív, hanem a gazdaságilag stabil és instabil törésvonal mentén is. A helyzetet tovább bonyolította a migrációs válság és a brexit, összességében meglehetősen vegyessé téve a tagállamok hozzáállását.

Fico idén már többször is megszólalt a minél szorosabb uniós integráció támogatójaként, miközben más témákban erősen kritikus. Tette ezt paradox módon annak ellenére, hogy a francia–német és a brüsszeli vezetés láthatóan híján van a forgatókönyveknek az EU jövőjének alakításáról hosszú távon. A belső körhöz való tartozás nemcsak gazdasági haszonnal jár, hanem hatványozott felelősséggel is: e tagállamok az EU motorjai, politikai képviseletükkel és társadalmi kezdeményezéseikkel jelentős hozzájárulnak a közösség fejlődéséhez. Szlovákia meglehetősen távol áll ettől a képtől, amelyet a 2016-os uniós elnökség során is megtapasztalhattunk: teljes volt a társadalmi és politikai közömbösség.

A másik oldalon csak a SaS képvisel egy aránylag koherens elképzelést, amely a nemzetállami szinteken erős EU-t támogatja. Így érthető módon Sulík a szorosabb integráció ellen szólalt fel, mivel az szerinte rontaná az ország versenyképességét. S e téren nem áll messze az igazságtól: Szlovákia jelenleg nem áll készen egy még szorosabb gazdasági és politikai együttműködésre. De az sem lehet prioritás, hogy az ország határozatlan időre kimaradjon az alapító államok kezdeményezéseiből. Ám amíg nincs se egy brüsszeli, se egy kormányzati, illetve ellenzéki stratégia a további lépésekről, addig aligha lehet széles körű politikai és társadalmi vitát folytatni a nyilvánvaló belpolitikai szavazatvadászaton túl. Ha tehát Fico az első ligába akarja vezetni Szlovákiát, ideje lenne megmutatni, hogyan is képzeli , és pontról pontra megértetni és megvitatni az ellenzékkel és a társadalommal annak minden velejáróját.

A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa