Menczer–Magyar-vita, avagy a politikai kultúra mélyrepülése

A Menczer Tamás kommunikációs miniszter (akinek valójában jó példával kellene utat mutatnia) és Magyar Péter közötti nyilvános konfliktusról megállapítható, hogy ez már messze nem egy tényekre támaszkodó, konstruktív vita, hanem inkább egy olyan kocsmai szint, ahol már lassan a pálinkagőzben és cigifüstben úszó megfáradt dolgozó sem érzi magát komfortosan. A pécsi gyermekotthon előtt történt incidens egy faluszélén álló csehóbeli penge- és szóváltások szintjére süllyedt, aminek számomra a legmegdöbbentőbb pillanata az volt, amikor Orbán Viktor áldását adta az ilyen fajta kommunikációs szintre a péntek reggeli Kossuth rádióbeli interjújában. A magyar miniszterelnök ugyanis nyilvánosan helyeselte, hogy Menczer belekötött, pontosabban „beleállt” Magyar Péterbe, és személyeskedve, habzó szájjal kezdte sértegetni annak családját és gyerekeit. Vajon ennyi év hatalomban töltött idő után Orbán valóban nem látja, hogy ezzel saját magát gyengíti? Véleményem szerint az emberek jelentős része Magyar Pétert egy képzeletbeli „kalapácsként” képzeli el, amely képes szétzúzni a Fidesz 14 év alatt felépített rendszerét és állami propagandagépezetét. Az, hogy Magyart agresszívnak és kiszámíthatatlannak próbálják beállítani, éppen az ellenkező hatást váltja ki: még inkább erősíti ezt a róla kialakult, elképzelt képet.

Mert több mint valószínű, hogy nem is Magyar Péter személye itt a lényeg, sokan nem is rá, hanem a Fidesz ellen szavaznának, mert az „óellenzéket” – különösen az elmúlt 14 év teljesítménye alapján – lehetne bármilyen jelzővel illetni, de hatékonynak nem lehet nevezni. Magyar Péter azonban a pedofilbotrány óta töretlenül halad előre. Népszerűsége folyamatosan nő, a kormánypárt pedig nem találja a megfelelő stratégiát ellene. Ezért félő, hogy a Fidesz egyre agresszívebb eszközökhöz fog nyúlni. Menczer akciója valószínűleg csak a kezdet. Orbán hozzászokott a kétharmados többséghez, ami lehetővé tette számára, hogy szinte korlátlanul irányítsa az országot, és ő legyen 1 személyben az élet-halál ura. A döntések az Ő kezébe kerültek, miközben a körülötte lévő emberek féltek/félnek, vagy önérdekből nem hajlandók szembesíteni őt a valósággal. Ez az elszakadás a realitástól, a való élettől nem egyedi jelenség; a világ számos, régóta hatalmon lévő vezetőjénél megfigyelhető. Bár sokan nem értenek egyet Magyar Péter minden nézetével, többek között én sem, de van egy programpontja, amely különösen fontos: a miniszterelnöki ciklusok korlátozása két alkalomra (összesen 8 évre). Ez a javaslat nem csupán a hatalommal való visszaélések visszaszorítására irányul, hanem arra is, hogy megakadályozza a vezetők elszigetelődését, valóságtól való elrugaszkodását. A hatalom ugyanis hosszú távon megbetegít. Az egy egyén, diktátor köré épült rendszerek könnyen összeomolhatnak, ha nincs megújulási lehetőség, és hosszú távon csak az agresszió mértékének növelésével tarthatóak fent. A magyar választók érezhetően változást szeretnének. Az állampárt egyre nagyobb terhet ró rájuk, amit sokan már elviselhetetlennek tartanak. A kérdés az, hogy ez a változás ténylegesen bekövetkezik-e, és ha igen, mikor. De ez az út még nagyon hosszú, bizonytalan és tele van egyre nagyobb és félelmetesebb akadályokkal. Ennek a történetnek a vége még nem íródott meg, de egy dolog biztos: a jelenlegi rendszerről egyre jobban világosabbá válik, hogy fenntarthatatlan. De vajon mikor és hogyan jön el a fordulat?