Mély válságban ünnepli az EU az integráció 60. születésnapját

<p>A görög adósságválság következtében a közösség nemcsak az eurózóna helyzetét kénytelen újragondolni, de azért is küzdenie kell, hogy elkerülje nemzetközi tekintélyének drámai csökkenését.</p>

Mély válságban ünnepli az Európai Unió vasárnap a kontinens integrációjának 60. születésnapját. A görög adósságválság következtében a közösség nemcsak az eurózóna helyzetét kénytelen újragondolni, de azért is küzdenie kell, hogy elkerülje nemzetközi tekintélyének drámai csökkenését.

"Európának új energiára van szüksége" - hangsúlyozta Jean-Dominique Giuliani, az EU egyik alapítójáról, Robert Schumanról elnevezett alapítvány elnöke. Schuman francia külügyminiszterként 1950. május 9-én tett javaslatot az Európai Szén- és Acélközösség létrehozására, amely a mai 27 tagú unió előfutára volt. A Schuman-tervre emlékezik az EU május 9-én, az Európa-napon, bár idén nem várható nagy felhajtás. Nem lesz ugyanis túl sok ok az ünneplésre péntek este, amikor az eurózóna tagállamainak állam- és kormányfői összegyűlnek Brüsszelben, hogy jóváhagyják a Görögországot megsegítő, több milliárd eurós mentőcsomagot.

"Merre halad Európa?" - tette fel a kérdést Poul Nyrup Rasmussen, az európai szocialista párt elnöke és Martine Aubry, a francia szocialisták vezetője a Libération című francia napilap pénteki számában. "Az Európai Unió hitelessége mélyrepülésben van, nemcsak a tagállamokban élő polgárok körében, hanem világszerte is. Súlyos hiba a görög válság szerencsétlen kezelése" - fejtegette a két szocialista politikus.

Példa nélküli nyomás alatt áll az unió egyik legnagyobb elismerésének örvendő projektje, az egységes valuta rendszere. Görögországgal az élen az eurózóna több tagja tetemes mértékű adóssággal és egyre romló hitelbesorolással küzd. Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász arról írt a napokban, hogy "a görög pénzügyi válság veszélybe sodorta az euró túlélését". Az amerikai Nouriel Roubini pedig arra figyelmeztetett, hogy "széteshet" az eurózóna.

Miközben egyre többen kezdik kétségbe vonni, hogy Görögországnak egyáltalán meg lehetett-e engedni az euró bevezetését, elemzők szerint a politikai integráció lendülete is visszaeshet a pénzügyi válság következtében. "Az Európai Uniót kétségek kínozzák, miközben a politikai egyesülés hosszú útjának utolsó állomására érkezik, amely a tagállamoktól szuverenitásuk további feladását követelné az állam hagyományos területein" - vélte Giuliani.

Az euroszkeptikusok új erőre kaptak, egyre többen támogatnák a visszatérést a nemzetállamok korába. Ez a tendencia tovább erősödhet, ha Nagy-Britanniában a konzervatívok kerülnek hatalomra.

A föderalisták szerint ugyanakkor csak a politikai integráció fokozásával tehet szert Európa nagyobb befolyásra a nemzetközi színtéren. Christine Lagarde francia pénzügyminiszter úgy látja, a görög válság kétségtelenül azt mutatja, hogy változtatni kell a hozzáálláson, ám a megoldás nem a kevesebb, hanem a "több Európa" lehet.

A franciák által kifejezetten szorgalmazott, viszont a németek részéről mindeddig tabunak tekintett "európai gazdasági kormányzat" ötlete némi támogatást nyert az eurózóna tagállamai közti szakadékokra rávilágító görög válság nyomán. Ám a Lisszaboni Szerződés hatályba lépését megelőző hosszú és fájdalmas vajúdás emléke után az országok vonakodnak attól, hogy belevágjanak az integráció újabb nagy fejezetének, a költségvetési uniónak a megvalósításába. "Ami ma a leginkább hiányzik, az a politikai akarat és az együttműködési készség" - panaszolta Jacques Delors, az Európai Bizottság volt elnöke.

A European Policy Centre nevű elemzőintézet kifejezetten borúlátó az EU jelenlegi helyzetét illetően. Az uniónak ma nincs "stratégiai irányultsága", és fennáll a veszély, hogy elveszti vonzerejét Európában és a kontinensen kívül egyaránt. Európa olyan, mint "egy dicsőséges múltú hajó, amelynek nincs parancsnoki hídja" - figyelmeztetett az intézet. Változtatás híján az öreg kontinens arra van ítélve, hogy Ázsia és Dél-Amerika feltörekvő hatalmai mellett a peremre szoruljon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?