Meleg helyzet

Trumpot a választási kampányban a munkásrétegek, az ún. kékgallérosok támogatták a korábbi iparvidékek munkanélküliségtől szenvedő rozsdaövezeteiben, például Illinois és Ohio, Nyugat-Virginia és Pennsylvania államokban. Ezek azok a vidékek, ahol korábban nagy szénbányák (is) működtek, s leállításuk miatt a gazdasági helyzet látványosan romlott, emiatt széles társadalmi rétegek szegényedtek el. Őket sokkal jobban aggasztja az, hogy nincs munkájuk és elveszítették a korábbi életszínvonalukat, mint az, hogy a légkör felmelegedése miatt emelkedik a tengervíz szintje.

A problémát az jelenti, hogy az Egyesült Államok Kína után a világ második legnagyobb légkörszennyezője, s egyben mindmáig a világ első számú hatalma, ezért nagyon nem mindegy, hogy egyes meghatározó kérdésekben éppen mit lép. Nem vitás, hogy az USA a technológiai fejlettségének köszönhetően már eddig is sokat tett a környezetbarát megoldások elterjedése terén, másrészt a mostani kihátrálása az emberiség eddigi legátfogóbb környezetvédelmi szerződéséből esetleg másokat is erre csábít – Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap máris védelmébe vette Trump döntését, márpedig Oroszország a vezető széndioxid-kibocsátók listáján az „előkelő” ötödik helyen áll. A rendkívül pazarló életvitelt folytató, a vízcsapját is aranyból készíttető Trump arra garantáltan nem gondol, hogy az olajra és szénre épülő szennyező iparágak napjainkban már a múltat testesítik meg, túl sok új állást nem teremtenek a jövőben. „Senki sem tud visszamenni az időben, csak én, mint Terminátor” – jegyezte meg epésen az elnöki döntés kapcsán Arnold Schwarzenegger. És valóban, hiszen az USA-ban jelenleg is több mint kétszer annyi ember foglalkozik napenergiával (374 ezer fő), mint ahányan a szénbányászatban dolgoznak (alig 160 ezer fő) az amerikai energiaügyi minisztérium adatai szerint.

A politikusok döntően 4–5 éves választási ciklusokban gondolkodnak, az kevésbé érdekli őket, mi lesz 10, 20, vagy 30 év múlva. Márpedig az éghajlatváltozás hosszú távú folyamat. Az ipari forradalom kezdete óta eltelt 150 évben globálisan átlagosan 1 Celsius-fokkal emelkedett a hőmérséklet, a párizsi egyezmény a folytatódó felmelegedés legfeljebb további 1 fokra való leszorítását tűzte ki célul a századforduló végére, ami hallatlanul merész célkitűzés. Merész, de indokolt is egyben, ugyanis a klimatológusok egybehangzó véleménye szerint az iparosodás kora előtti értékhez viszonyított alig 4 fokos emelkedés is visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el a légkörünkben és az óceáni vízkörzésben, ami alaposan megváltoztathatja az eddig ismert időjárási viszonyokat. Mindez a trópusi betegségek terjedésével, a mezőgazdasági termelés nehézségeivel és a szélsőségessé váló időjárás okozta óriási anyagi károkkal járhat. Ahogyan Milan Lapin hazai klimatológus fogalmazott: a napsütötte Komárom és a Tátra tövében didergő Poprád éves középhőmérséklete között éppen 4 fok a különbség. Tény, hogy a Római Birodalom idején szőlőt termesztettek Angliában, a honfoglalás idején pedig a vikingek zöld szigetnek nevezték el a ma jégpáncél alatt fekvő Grönlandot, azaz emberi beavatkozás nélkül is ciklikus mozgást mutat a Föld éghajlata. Mint ahogy az sem képezheti vita tárgyát, hogy az ember tevékenysége alaposan felerősítette a felmelegedés folyamatát, amit az is bizonyít, hogy a pontos meteorológiai mérések kezdete óta az ezredforduló utáni globális átlaghőmérséklet szinte minden évben újabb és újabb abszolút rekordot dönt. Ezért egyre sürgetőbb korparancs, hogy amennyire csak lehet, az emberiség éljen összhangban bolygónk adottságaival. Visszafordítani nincs módunkban a folyamatokat, csupán arra, hogy az ökológiai lábnyomunkat minimalizáljuk. Nos, Trump éppen ebbe a folyamatba tenyerelt bele.