Megoldások híján balhé

    Legalábbis abban az esetben, ha a néhány ezer, részben Csehországból importált szélsőségesre/zavarodott fiatalra/protestszavazóra úgy tekintünk, hogy nem azért mentek a fővárosba, mert meg akarták veretni magukat a rendőrökkel, hanem állást foglalni a politikai rendszer visszásságai ellen. Fiatalok, tizen- és huszonévesek jelentek meg az utcákon, skandáltak nacionalista és rasszista jelszavakat, félbeszakítottak egy kerékpárversenyt, randalíroztak, megdobáltak egy kiránduló családot és más antiszociális cselekedetekkel múlatták az idejüket.  Valóban változást akarnak? A rendezvény sztárja az a Marián Kotleba volt, aki nem mellesleg az utóbbi időszak egyik legsikertelenebb megyei elnöke, a klientelizmust és a korrupciót felszámolnia nem sikerült Besztercebányán, legfeljebb új alapokra helyeznie. Viszont ő volt a hangadó, és felszólalásánál nem fütyülték ki, hanem megtapsolták, a társadalom egy részének a szemében ugyanis még a botrányaival együtt is hitelesebb a régi politikusoknál. Nem csinál mást, csak egyszerű válaszokat ad a világ bajaira: a bevándorlók nem kellenek, akkor nekünk is sokkal jobb lesz, Szlovákia a szlovákoké (a szlovákiai magyar, esetleg roma célközönség ez utóbbi frázist elengedi a füle mellett). Szlovákia és a régió országai egyaránt bajban vannak. A régiós különbségek egyre súlyosabbak, nem csökkennek, az emberek pedig a saját, szubjektív mércéjükkel mérve nem élnek jobban, mint öt vagy tíz éve, és semmiképpen sem élnek úgy, mint a fejlett Nyugaton.  Kialakult viszont egy nagyon hosszú ellenséglista azokról, akik erről tehetnek: a magyarok az utóbbi időben kissé kikoptak ebből a felsorolásból, a zsidók besorolása nálunk azért problematikus, de felzárkózott a listán a tehetetlen, vízfejű, vagy éppen diktátorként viselkedő Brüszszel, a családokat veszélyeztető melegek, a romák, akik a szociális rendszeren élősködnek, valamint a menekültek. Ez utóbbi csoportról nagyjából azt gondolják, amit a romákról, a különbség az, hogy ők egyelőre a határokon kívül vannak. Az ellenségképet leépíteni vagy kezelni egy jól működő ország tudná, főleg, ha jól működne az oktatásügye is. A Marián Kotleba mellett masírozó nem túl kedves úriemberek egyrészt már az iskolában elsajátítanák az alapvető ismereteket a világról, másrészt meg különösebb nehézségek nélkül találnának maguknak munkát. Szlovákiában egyikre sincs túl nagy esélyük, így abban, hogy Pozsonyban törtek-zúztak, felelőssége van az elmúlt huszonöt év politikai garnitúráinak, amelyeknek a fentebb soroltakon kellett volna dolgozniuk.  Elégedetlenkedők mindig vannak és lesznek. De az nem mindegy, hogy hányan vannak és mennyien mondják azt, hogy valami igazság azért van Kotlebáék szavaiban.