Megoldás a lebontás?

fekete párduc

Ha belegondolunk, az emberek is képesek pénzt adni azért, hogy olyan helyekre utazhassanak, mint Izland, Mongólia, Düsseldorf.

Éppen felbukkant néhány flamingó a Hortobágyon, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy vége a pozsonyi Istropolisnak. Vége, mert le fogják bontani. A két munkanélküli jó barát most a Retek utcai Búfalóban falta a bút, pontosabban a Spaten nevű bajor sört. A téma a végeláthatatlanul terebélyes magyar Alföld élővilága volt, amely az utóbbi hetekben egyedibbnél egyedibb arcait mutatja. A múltkor fekete párduc kóborolt Szolnoknál, most meg itt ezek a flamingók Dunatetétlennél – hörpintette le a habsapka harmadát a söréről Ervin. Már komolyan mondom, fel vagyok készülve arra is, hogy egyszer úgy kell hazamennünk este, hogy térdig gázolunk a krokodilokban – tette hozzá. Ja. És akkor majd azt énekeljük útközben, hogy a lábamon alig aligátor… – egészítette ki Bandika. Aztán félretették a viccet, és elővettek egy másik komoly dilemmát. Hogy illik-e lebontani az épületeket. Bandika szerint ez tiszteletlenség, inkább figyelembe kellene venni, hogy az adott kor, amelyben az épület keletkezett, milyen elvárásokat támasztott, és milyeneket nem. Aztán adni nekik egy új funkciót. Ervin szerint ha használhatatlannak bizonyul az illető objektum, és senkinek nincs ötlete vele kapcsolatban, sokszor a megoldás csak a lebontás. Előbb-utóbb úgyis összeomlik. De nézze, az Istropolis kedvéért is lebontottak ezt-azt, például a Berchtold-palotát. Bandika szerint erre csak egy összeomlás-kutató tudna pontos választ adni, viszont olyan világot élünk, hogy a kevésbé poros megoldást kell választani. A bontás folyamata nagyon poros, még ha locsolják is. Úgy kell hagyni, aztán a természet majd elrendezi. A Hortobágyot sem piszkálják, mert ugye minek, és lám, lám, új állatfajok jönnek, hogy kipróbálják, milyen itt élni. Vagyis ott. Ervin a korsója fülébe kapaszkodott ijedtében. Gondolja, hogy a fekete párduc meg a flamingók most már örökre itt maradnak? Pláne ebben a hidegben? Bandika válasz helyett kinézett az ablakon, mert az utcán valami hangoskodás támadt. Hát nézze, szerintem az állatok közt is kezd terjedni a turizmus. Meg ugye ha belegondolunk, az emberek is képesek pénzt adni azért, hogy olyan helyekre utazhassanak, mint Izland, vagy Mongólia, vagy Düsseldorf. Miért ne tölthetne akkor a flamingó vagy a fekete párduc néhány kellemes hetet a Hortobágyon? Ha megengedheti magának, akkor az ő dolga. A miénk meg az, hogy hagyjuk őket békén. Szép feladat, emelte meg a korsóját Ervin, majd vissza is tette egyből. Azt hallotta, hogy Szlovákiában vége az esti kijárási tilalomnak? Zavartalanul szórakozhat most már mindenki az éjszakába nyúlóan a barátaival, vagy akár egyedül. Aztán majd csak kitavaszodik. Bandika nem reagált az információra, úgyhogy Ervin újabb kérdésekkel bombázta. Vagy ön mit gondol? Lehetett volna találni jobb megoldást? Bandika végül mégis csak felelt, de csak miután szevaszt intett az egyik távozó törzsvendégnek. El kellene már búcsúzni ettől a kifejezéstől, barátom, úgyhogy ne használjuk. A megoldás egy értékítélet. Valaki számára megoldás, valaki számára egy újabb probléma. Miután ebben kiegyeztek, belépett az ajtón egy fekete kalapos férfi. Körülnézett, mintha keresne valakit, aztán kiment mégis, és elindult a Fény utca irányába.

A szerző a Vasárnap munkatársa.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?