Megnyugtatott kedélyek

<p>A Tomáš Borec független igazságügyi miniszter által vezetett tárcánál tartott kedden ellenőrzést Robert Fico miniszterelnök. Szögezzük le az elején, az ún. &bdquo;ellenőrzési nap&rdquo; jobbára PR-fogás, ha a mindenkori kormányfő a kormányhivatal minden alkalmazottját átvezényelné egy adott minisztériumba, akkor sem lenne esélyük áttekinteni annak teljes működését és agendáját egy nap alatt.&nbsp;</p>

 

Így elbeszélget a miniszterével, számon kéri, mennyi teljesült a kormányprogramból, aztán mindenki megy a dolgára, de természetesen csak azt követően, hogy a kamerákba elmondták, minden nagyon szép, minden nagyon jó.A kormányfő elsősorban azt emelte ki, hogy az új miniszter lecsillapította a kedélyeket az igazságügy területén. Úgy vélem, azt a szülőt, akinek a gyermeke elérte a felnőttkort, mire a bíróság megítélte a gyerektartást – ez nem fikciós példa, az esettel az előző ombudsman hivatala is foglalkozott –, különösebben nem érdekli, hogy úgy egyébként milyen a hangulat abban az igazságszolgáltatásban, mely tétlenségével és inkompetenciájával egyebek mellett azt is elérte, hogy a kassai szervezett bűnözés egyik keresztapja szabadlábon védekezhessen. Az illető luxusautóval járja a város utcáit, a bazini Specializált Büntetőbíróságra pedig leveleket írogat, hogy nincs pénze elutazni a tárgyalás helyszínére. Természetesen ez csak két kiragadott példa, és nem a teljes rendszer hozzá nem értéséről árulkodik, hanem két konkrét bíróéról. A rendszer azonban ilyen emberekből is áll, a hatékonyság egyik objektívnak tűnő fokmérője pedig a meg(nem)oldott „nagy ügyek” száma is lehet.Ahelyett, hogy konkrét ügyeket előhúzva azon háborognánk, például Roman Deák 13 éve lezáratlan meggyilkolásának ügyében a magasabb szintű bíróság azért nem tud eljárni, mert az alacsonyabb szintűtől még nem kapta meg a periratot stb. stb. stb., nézzük, a márciusi választások, pontosabban a kabinet áprilisi kinevezése óta mit sikerült elérni a függetlenként a vörös kormányban bizonyosan nem könnyű helyzetben levő tárcavezetőnek. Leváltotta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának vezetőjét, valamint a Zsolnai és a Pozsonyi Kerületi Bíróság elnökét, ez utóbbi kettőt indoklás nélkül; bejelentette, hogy erősen dolgoznak a polgári törvénykönyv reformján. Hát, kábé ennyi.  Ellenben a Legfelsőbb Bíróság elnökét továbbra is Štefan Harabinnak hívják, a főügyészt pedig..., ja, hogy olyan itt tavaly februártól nincs...  Az új miniszternek nem voltak a rendszer átalakítását célzó, nagy tervei, legnagyobb céljaként talán a második Dzurinda-kormány idején a Daniel Lipšic igazságügyi miniszter által sikeresen levezényelt, utóbb az első Fico-kormány által felpuhított büntetőjogi reform mellett elsikkadt polgárjogi reformot tűzte ki. Nagy ellátórendszereket átalakítani nem lehet konfliktusok nélkül, ezért azt, hogy Borecnek sikerült megnyugtatnia a kedélyeket, csak akként tudjunk értékelni, hogy a meglevő állapotokat konzerválta. Így az átlagember továbbra is csak akkor érezheti magát (jog)biztonságban egy bíróságon, amíg a közönség számára fenntartott padokban ülhet.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?