Megegyeznek?

Ma kezdi meg harmincegyedik ülését a parlament. ĺgy a képvise-lők számára is véget ért a szünet, bár ők augusztusban már belátogattak munkahelyükre, de a 24-én megtartott ülés inkább formális volt. Az ősz nem ígér könnyű napokat a kisebbségbe szorult koalíciónak.

Ma kezdi meg harmincegyedik ülését a parlament. ĺgy a képvise-lők számára is véget ért a szünet, bár ők augusztusban már belátogattak munkahelyükre, de a 24-én megtartott ülés inkább formális volt. Az ősz nem ígér könnyű napokat a kisebbségbe szorult koalíciónak. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter reformjának sikere legalábbis kétségesnek tűnik. Az csaknem biztosra vehető, hogy a reform eredeti formájában nem fog megvalósulni, ugyanis még a koalíciós partnerek sem értenek vele egyet minden vonatkozásában, az ellenzékről nem is beszélve. A kormánykoalíciónak jelenleg hatvannyolc képviselője van, a – nem csak most – hiányzó többséget pedig valahonnan elő kéne teremteni. A százötven tagú parlamentben most éppen huszonkét független ül. Ám a mi függetlenjeink nem „igazi” független képviselőként, hanem valamelyik párt képviseletében kerültek a törvényhozásba, később „váltak” függetlenné. A jelenlegi huszonkettőből ket-tő a kommunista párttól, tíz a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomtól, hét a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniótól, három az Új Polgári Szövetségtől „függetlenedett”. Tavaly nyáron, mikor az akkori gazdasági miniszter, Robert Nemcsics és államtitkára, Branislav Opaterný leváltása körüli színjáték folyt, Bugár Béla bizakodásának adott hangot. Ha a két politikus kilépne az Új Polgári Szövetségből, és független képviselővé válna, attól még támogathatják a kormánykoalíciót, mondta akkor. Ám a-hogy nőtt a függetlenek száma, úgy értékelődött fel az egykor párthoz kötődő, utóbb mégis függetlennek álló képviselők (szavazatainak) értéke. A súlyát vesztett kormány feje pedig minden alkalmat megragadott, hogy a függetlenek támogatását magáénak tudja. Az egyik napilapnak adott interjújában Mikuláš Dzurinda – miután elmondta mára már szállóigeszerűvé lett mondatait az út- és víztisztító-építésekről – mintegy ténykedését legitimálandó hozzáfűzte: „A honatya által képviselt régió érdekeit előtérbe helyezni legitim dolog, így az én beszélgetéseim is legitimek az egyes képviselőkkel.” A tárgyalások jelenleg is folynak.

A kormány és az ellenzék egyaránt azt szeretné, ha az SDKÚ és a függetlenek között létrejövő egyezség nyilvános volna. Robert Fico a kamerák előtt magabiztosan mosolyogva meg is előlegezte: biztosan meg fognak egyezni. Ha a mérce Jozef Banáš, akkor kétségkívül meg fognak. A liberálisból rövid „függetlenkedés” után kereszténnyé váló honatya, miután belépett az SDKÚ-ba, azt mondta: „Ez egy logikus döntés volt. Ha az ember a politikában akar maradni, nem lehet pártonkívüli.” Hát ez az! A parlamenti képviselők közt vannak néhányan, akiknek meg sem fordult a fejében, hogy a politikán kívül mással is foglalkozhatnának. A kívülállók – vagy ha úgy tetszik: a választók – nagy része nem tudja, hogy politikusnak lenni könnyű kenyérkereseti forrás-e, de az ilyesfajta nyilatkozatok azt sugallják, hogy bizony az, és kár lenne a pikszisből kikerülni. Valószínűleg ezért fog tudni megegyezni a kormányfő a függetlenekkel, félő azonban, hogy ez a fajta mindenáron megegyezésre törekvés érezteti majd hatását a következő választások alkalmával. Valaki(k) nem fog(nak) a politikai életben maradni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?