Megáll az ész

<p>Olvasom, hogy csalók verik át az idős embereket. Hát nem csak őket. Mert többféle csaló van.</p>

Egyszer beiratkoztam egy borsos árú jobb agyféltekés rajzkurzusra. Nagyon kíváncsi voltam, utánaolvastam, és olyan hihetőnek tűnt! Tízen voltunk, nők, harminc és ötven között. A lektornő lakásán zajlott a kurzus. Kérdezés nélkül letegezett bennünket, majd kijelentette, hogy csak kevés elmélet lesz, mert fölösleges a sok duma, ez nem iskola. Ez vicc akart lenni, a többiek nevettek is.

Aztán a nő elkezdett beszélni az agyról. Bődületes marhaságokat. De nem sokáig, mert eszébe jutott, hogy fontos dolga van a konyhában. Kövessetek, mondta. Kimentünk a lyuknyi konyhába. Egy kis lábasban ételt melegített magának, közben folytatta az agyról szóló értekezést, aztán a kajás lábassal a kezében visszaterelt minket a szobába, elkezdett enni, és két falat között elcsámcsogta, hogy rajzoljuk le magunkat a személyinkben található kép szerint. Néha megnézte a rajzokat és megjegyzéseket fűzött hozzájuk. Te nagy fület rajzoltál, tudod, hogy ez mit jelent? Az illető nem tudta. Hát azt, hogy szexuális problémáid vannak! Nekem aztán nincsenek, csodálkozott a nő. Mert elnyomod magadban, nem akarsz róla beszélni, erőszakoskodott a lektor.

A kurzus végig ilyen stílusban folyt. Természetesen nem tanultunk meg rajzolni. Amikor megkérdeztem, ez hogyan fordulhat elő, nem ezt ígérte, azt válaszolta, hogy sérült (!) az agyunk, ezért nem megy a rajz, és erről ő nem tehet.

Azóta gyűjtöm mások tanfolyamos tapasztalatait. Biztosan vannak komoly kurzusok is, de rengeteg a szélhámos. A „kedvencem” a kéthetes életvezetés – divatosan coach – kurzus. Nyilvánvalóan problémás embereknek, akik a saját életüket nem tudják rendbe hozni, azt ígérik, hogy két hét alatt megtanítják őket nemcsak a saját, hanem a mások életét is sikeresen révbe juttatni! Büntetni kellene az ilyet. Vagy legutóbb egy hormonálisjóga-kurzus nőknek. Másfél órával később kezdték, mert a lektornő elaludt! Összehalandzsázott valamit a hormonokról, majd megkérdezte, kinek milyen problémája van. Mire vadidegen nők a vadidegen lektornak elmondták például, hogy szex közben véreznek. Két óra ebédszünet után a lektor illóolajakat árult, de nem volt szabad hozzájuk érni, nehogy kiillanjon belőlük az energia. Mindezen kurzusok sok pénzbe kerülnek. Ennyire gazdagok vagyunk? Vagy ennyire naivak?

Az agyas rajzkurzus után, már kinn az utcán, megszólalt az egyik nő. Nagyon bölcs dolgokat mondott a lektor. Igen? És mégis, mit, kérdeztem. Például, hogy az életedet magadnak kell kézbe venned. És erre eddig nem gondoltál? Nem. Én nem szoktam gondolkodni, válaszolta vállat vonva.

Hát ez az.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?