Vélemény

Medvebocsánat

Arthurnak hívták a medvét, amely a román természetvédők szerint a legnagyobb barna medve volt Európában. Márciusban viszont lelőtték, pontosabban Emanuel von und zu Lichtenstein herceg terítette le egy vadászat során, a Kovászna megyei Ozsdola határában
Veres István

2021. május 10. 11:00

medve illusztráció
Illusztráció - pixabay

Állítólag volt engedélye egy medve kilövésére, viszont biztosnak tűnik, hogy nem ennek a medvének a kilövésére. Ez viszont nagyobb trófea. A német ajkú sajtó dörgedelmes szavakkal illeti a herceget, a román miniszterelnök pedig azt mondta, hogy az elejtett medve nem is a legnagyobb volt. Tánczos Barna román környezetvédelmi miniszter a vizsgálatok eredményére vár, és megjegyezte, hogy ha törvénytelen volt a kilövés, 30 ezer eurós bírság jár érte. Emanuel von és zu Lichtenstein pedig azt üzente, hogy neki semmi mondanivalója nincs az esettel kapcsolatban.

A helyi vadászszervezetszerint kiadtak egy engedélyt egy problémás nőstény medve kilövésére, amely garázdálkodásával többször problémát okozott a helyieknek. Többen hangsúlyozzák azt is, hogy az egyre szaporodó medvék veszélyeztetik a helyieket.

Szlovákiában szintén nem ritkaság (régebben sem volt az), hogy medvék bóklásznak bizonyos hegyvidéki települések utcáin, kukákat borogatnak fel, vagy csak úgy időznek valahol, ahol emberisjár. Végül is ők is itt élnek. És az ember is bemegy az erdőbe néha.

Kinek van igaza? Azoknak, akik sajnálják Arthurt, és legszívesebben minden medve lelövését megakadályoznák (meg egyébként is a környezetvédelemből élnek)? Azoknak, akik félnek, mert medvés helyen élnek, és a szigorúbb medvepopuláció-szűkítésben látnák a megoldást? Vagy Emmanuel von és zu Lichtensteinnek, akinek nincs semmi mondanivalója az ügyről?

Nézzük meg egy másik szemszögből. Mi lett volna, ha nem Arthurt lövi ki a herceg, hanem azt az ismeretlen, kettes magaviseletű medvét? Mi van akkor, ha útközben autójával egy nyulat is elütött? A nyúlélet nem számít? A medvének és a nyúlnak is egy élete van. Mindkettő egy állat.Jó, jó, de a medve nagy. A nyúl meg hozzá képest kicsi. Ezért a medveorvvadászat felháborító, a nyulak meg... csak nyulak. Tehát minél nagyobb egy állat, annál felháborítóbb a halála?

Nézzük csak. Ha hírek jönnek arról, hogy elefántot és orrszarvút öltek meg Afrikában, elszomorodunk, haragra gerjedünk. Megint eggyel kevesebb. Ha lecsapunk egy legyet, nem szomorodunk el (legfeljebb ha mégsem döglik meg), ahogy akkorsem, ha az egérfogónkba ragad egy egér. Persze jogunk van eldönteni, melyik élőlényeket szeretjük, és melyikeket nem. Csak hát ha majd egyszer a legyek lesznek a Föld urai, az ember semmi jóra nem számíthat. Mondjuk így sem, úgyhogy akkor tulajdonképpen talán mindegy is, ki mit gondol minderről.

A szerző a Vasárnap munkatársa

 

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
m

Diplomáciai jegyzéket küldött Magyarországnak a szlovák külügyminisztérium

oltás

Bevásárlóközpontban is oltanak a hétvégén Dunaszerdahelyen

tuntetés

Beavatkozott a rendőrség a Hodzsa téren tüntetők ellen (GALÉRIA)

*

Nagyot csökkent a török all inclusive nyaralások ára

rendőrség

Rögtön két dílert fogtak a rendőrök Vágsellyén

koronavírus-vakcina

30 ezer új beoltott kell, hogy megtérüljön az oltási lottó és a bónusz költsége

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.