Meddig lehet még megalázni az itteni magyarságot?

Vajon mikor esik végleg szét a magyar közösség? Mikor adják át végérvényesen tálcán annak a szlovák politikai elitnek, amely évtizedek óta mindent megtesz a magyar közösség politikai súlyának csökkentéséért? Attól tartok, veszélyesen közel vagyunk ahhoz a ponthoz, amikor már nemcsak sárba tipornak bennünket, hanem nevetség tárgyává is válunk.

Az elmúlt másfél évtizedben a Fidesz és felvidéki stratégiai partnerei következetesen azt sugallták a magyar közösségnek, hogy a legfontosabb politikai kérdések Budapesten dőlnek el. Közben háttérbe szorult az a tény, hogy a mindennapi életünket mégiscsak a szlovák törvények, a szlovák kormányok és a szlovák parlament döntései befolyásolják. Az egészségügyünk, az iskoláink, a régióink fejlesztése, a megélhetésünk.

A felvidéki magyar választópolgár közben azt hallgatta, hogy ki mit mondott Budapesten, miközben egyre kevésbé figyelt arra, mi történik Pozsonyban. Ennek az értékrendi tévedésnek most isszuk a levét. Előbb a magyar szavazatok segítségével köztársasági elnökké választották Peter Pellegrinit, aki később minden lelkiismereti probléma nélkül aláírta a lex Beneš néven ismert törvénymódosítást – a törvényt, amely sok magyar számára a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos véleménynyilvánítás korlátozásának szimbólumává vált. Most pedig azt látjuk, hogy magyar polgármesterek és magyar politikusok állnak oda Branislav Becík mögé. Ugyanazon Branislav Becík mögé, aki parlamenti képviselőként megszavazta ezt a törvényt.

És mi történt ezután? Kért valaki bocsánatot? Elhangzott egyetlen mondat is arról, hogy hiba volt a magyar közösséget sértő törvényt támogatni? Nem. Nem kértek semmit. Nem szabtak feltételt. Nem követeltek magyarázatot. Egyszerűen beálltak mögé.

Ezért kell feltenni a kérdést: milyen üzenetet küldünk ezzel a szlovák politikának? Azt, hogy a magyar közösséggel bármit meg lehet tenni. Hogy megszavazhatnak ellenünk törvényeket. Hogy figyelmen kívül hagyhatják az érdekeinket. Hogy másnap ugyanazok a magyar politikusok fognak mellettük mosolyogni egy sajtótájékoztatón.

És akkor csodálkozunk, hogy senki sem vesz bennünket komolyan?! Mert miért törölné el valaha is a szlovák parlament ezt a törvényt, ha még maguk a magyar politikusok sem tartják elég fontosnak ahhoz, hogy politikai következménye legyen?Lehet, hogy végre nem személyekről kellene vitatkoznunk, hanem arról, hogy mi a minimum, amit a magyar közösség önbecsülése még megkövetel. Lehet-e együttműködni azokkal, akik a magyarok ellen szavaznak? Lehet-e politikai alkukat kötni olyanokkal, akik megsértik a közösség alapvető érdekeit? Van-e még egyáltalán olyan vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni?

A Magyar Fórum szerint van. Ezért mondjuk világosan: nincs helye politikai együttműködésnek azokkal, akik a magyar közösséget sértő törvényeket támogatják. Nem lehet egyszerre a magyar érdekképviseletről beszélni és közben azok mögé állni, akik a magyarok ellen szavaznak.

A kérdés végső soron egyszerű: a megalkuvás politikáját választjuk vagy az önbecsülését?

A vita nem a politikusokról szól. A vita rólunk, felvidéki magyarokról szól.

A szerző a Magyar Fórum elnöke