Az amerikai egységek megölték a Tren de Aragua drogkartell vezetőjét

Tren de Aragua

Az amerikai erők megölték Héctor Rusthenford Guerrero Florest, a venezuelai Tren de Aragua drogkartell vezetőjét – jelentette be pénteken Donald Trump amerikai elnök.

Trump a Truth Social közösségi oldalon arról tájékoztatott, hogy a Nino Guerrero néven is ismert bandavezérrel az Egyesült Államok Déli Parancsnoksága (SOUTHCOM) „gyors és halálos kinetikus csapása” végzett.

„A művelet során szorosan együttműködtünk venezuelai barátainkkal, akikkel remekül tudunk együtt dolgozni” – tette hozzá.

Bejegyzésében az elnök a Tren de Araguát egyúttal „a Föld egyik legvérszomjasabb terroristaszervezetének” nevezte, és azt hangoztatta, hogy a kartell mögött Nicolás Maduro, az amerikaiak által január elején megbuktatott és az Egyesült Államokba hurcolt venezuelai államfő állt.

Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter az X-en azt közölte, a csapást a héten korábban hajtották végre és megbizonyosodtak Guerrero haláláról.

„A művelet jól mutatja az Egyesült Államok és Venezuela közös elkötelezettségét a narkoterroristák elleni harc irányában és azt, hogy nem hagyunk meg nekik egyetlen biztonságos helyet sem a mi féltekénknek” – húzta alá.

A venezuelai kormány a bejelentést követően szintén közleményt adott ki, amelyben megerősítették, hogy a latin-amerikai ország hadereje a délkeleti Bolívar államban hajtott végre az amerikai erőkkel közös műveletet, amely során megölték Florest.

Az X-en közzétett tájékoztatás szerint az akció során összecsapások bontakoztak ki a bűnbandával.

Flores irányítása alatt az Aragua államban 2014-ben szerveződött Tren de Aragua nemzetközi bűnszervezetté nőtte ki magát, amely a dél-amerikai kontinens több országában megvetette a lábát és a drogkereskedelem mellett embercsempészettel, prostitúcióval, bérgyilkosságokkal és emberrablásokkal is foglalkozik.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?