Mečiar helyett Európa

Nyilván többféleképpen fordulhat még a kocka Szlovákiában a kormányalakítási alkudozások időszakában; de úgy már aligha, hogy az az oldala maradjon felül, amelyen Vladimír Meciar neve szerepel. Minden jel szerint pirruszi győzelmet aratott ugyanis az a politikus, akinek baljós árnya bő egy évtizeden át valósággal megülte az ország politikai életét. A volt bokszoló a hét végi választáson csupán alig felét szerezte meg az általa remélt szavazattömegnek, ezzel a választópolgárok valójában a padlóra küldték őt, és a körülményeket figyelembe véve erősen kérdésesnek látszik, hogy feláll-e még onnan valaha a háromszoros exkormányfő. Valószínűbbnek inkább az látszik, hogy Meciarnak ez a választás volt a politikai hattyúdala. Szlovákia, úgy tetszik, túljutott Meciaron, és jó esetben belátható időn belül azon a politikán is, amelyet a populista vezér képviselt. A mostani szlovákiai parlamenti választásnak mindenképpen ez a legfontosabb eredménye – az összes többi csak ezután következik. Hiszen északi szomszédunk most valójában belép a Meciar utáni korszakba, ami több a volt fiókdiktátor szimpla elutasításánál – lényegében az euroatlanti integráció melletti népszavazásnak felel meg.

Merthogy Meciar politikai süllyesztőbe küldése – miként ezt Washington és Brüsszel teljes egyértelműséggel megüzente a szlovák szavazóknak – alapfeltétel volt az ország NATO- és EU-tagságához. Meciarék persze ezt a követelést megpróbálták a belügyekbe való beavatkozásnak feltüntetni. Csak hát a választópolgárok az eredményekből ítélve végül megértették a valós alternatívát, és elfogadták azt az érvet, hogy a meciarizmus és az euroatlantizmus egymással összeegyeztethetetlen értékrendet képvisel.

Ennek elfogadása akár egy kisebbfajta forradalommal is felér a szlovák közgondolkodásban, figyelembe véve a körülményeket. Merthogy Szlovákia még egy kisnacionalista fantazmagóriákkal és gyűlölködésekkel fertőzött régióban is külön kategóriának számított egy évtizeden át. Beleértve azt is, hogy – talán az ország helyzete, a frissen elnyert államiság, a sajátos történelmi fejlődés miatt – szinte minden szlovák pártot huzamos ideig a felfűtött nacionalizmus jellemzett, és nem utolsósorban az ott élő magyar kisebbséghez viszonyítva határozta meg magát. És mind a mai napig szempont lehet e kritériumrendszerben, hogy milyen fokú magyarellenességet képvisel az illető szervezet – beleértve a (nem utolsósorban valószínűleg éppen ezért) tragikus helyzetben levő szlovák baloldalt is.

A mostani választások arra utalnak, hogy ez a különleges helyzet nagy valószínűséggel változóban van. Amit mutat egy másikfajta populizmus (a Robert Fico személyéhez fűződő) gyors népszerűségvesztése, mindenekelőtt pedig a vehemens szlovák nacionalizmust propagáló erők határozott visszaszorulása. És hogy e tény mennyire kihozta a sodrából a „mélyszlovákokat”, azt mutatja Ján Slota – a szlovák Csurka – durva és sértő kiszólása. Ő a választási eredmények nyilvánosságra hozatalakor ugyanis „genetikailag hülyének” minősítette az egész szlovákságot, amiért most „nemzetidegen” pártokat juttatott a törvényhozásba.

Távol álljon tőlünk a hurráoptimizmus és az idealizálás, de azért e helyütt most talán nem hat fellengzősen annak rögzítése: a szlovák választások eredménye derűlátásra okot adó fejlemény a térség jövőjét illetően. A szlovák választópolgárok mostani döntése valójában nem is olyan kicsiny lépés Európa irányába. Amivel nemcsak Szlovákia nyerhet, hanem egyebek között valószínűleg a szlovák–magyar viszony és az ott élő magyar kisebbség is.

Szlovákia e szavazással megtette, amit Európa elvárt tőle. Most Európán a sor.