Más történelem

Ez egy legitimista jegyzet, hát persze. Amiről írnék, arról pont nem tudok egy szót sem. Gyalázat, amit Mécs Imrével csináltak a múlt héten. Gyalázat, hogy Göncz Árpádot köpködik. Gyalázat, amit tisztelt ismerősöm mondott Kertész Imre Nobel-díjával kapcsolatban: jellemző, hogy egy zsidó lett magyar irodalmi Nobel-díjas. Nekem már nincsenek érveim.

Harminchárom éves vagyok és meg szeretnék halni a szégyentől. Önök nem ugyanazt a történelmet tanulták? Ha Kertész Imre semmit sem írt volna, csak lefordítja Joseph Roth-tól a Jóbot, már akkor is a szívem csücske. Olvastak Önök Faulknert? Ha Göncz Árpád semmit sem ír, csak lefordítja a Fiam, Absolont – már akkor is a szívem csücske. De nem. Önöknek ők az árulók, a nemzetvesztők, a hiénák. Most ne beszéljünk halálos ítéletekről, kegyelemből életfogytigra változtatottakról, Önökkel erről úgysincs értelme. Önöknek a mindenáron tagadás és gyűlölködés fontosabb, mint ötvenhat. Jó. Másodszor írom le az Új Szóban: tessék elolvasni Elie Wieseltől az Esküt.

Egy kassai barátom azt mondta: nem ismer annál undorítóbb és fejlettebb kisebbrendűségi komplexust, mint amikor október 28-át a legtöbb szlovák még csak meg sem említi, noha a cseheknél még mindig nemzeti ünnep. Hát persze, más történelem... Nem kell szembenézni semmivel, a játszótér is beszüntethető, mindent meg lehet oldani. Sírok, sírok és halottak napján majd kimegyek az apám sírjához is, és elmormogom: Apa, én nem ilyen lovat akartam nyolcvankilencben. A rendszerváltást sikerült majdnem tökéletesen prostituálni.