Március 29. után is az EU-ban

brexit

Nagy-Britanniának már az EU-n kívül kellene lennie, hiszen Theresa May miniszterelnök ígéretet tett, hogy bármi történjen, 2019. március 29-én kilépnek az EU-ból.

Hát nem léptek ki, így ez a brexit dátum már csak egy a számos be nem váltott ígéret közül. Miután pénteken a képviselők immár harmadszor utasították el a kilépési egyezményt, úgy tűnik, May azt negyedszerre is megpróbálja megszavaztatni. Ezúttal új taktikával próbálkozik: ígéretet tett, hogy ha elfogadják az egyezményt, lemond miniszerelnöki pozíciójáról. Érdemes visszatekinteni May korábbi stratégiáira: az első szavazásnál azt állította, hogy ettől jobb egyezmény a britek számára semmiképp sem lesz. Ezzel a többség nem értett egyet, így az egyezményről szóló szavazáson May történelmi mértékű vereséget szenvedett. Másodszor azzal érvelt, hogy ha az ő egyezményét elutasítják, akkor egyezmény nélküli („no deal”) brexit várható. Ez szintén nem nyerte el a többség tetszését. Harmadszorra pedig a brexit-párti képviselőkre próbált hatni azzal, hogy ha ezt az egyezményt nem támogatják, akkor egyáltalán nem lesz brexit. Az egyezmény mindháromszor megbukott, és May érvelésének módosulásaiból is nyilvánvaló, hogy egyre inkább elveszíti szavahihetőségét.
Az elmúlt hetekben felmerült az a kérdés is, hogy a kilépés lekerülhet-e teljesen a napirendről. Bár van rá esély, hogy az elkövetkező másfél hónapban sem lesz brexit, az, hogy a téma süllyesztőbe kerüljön, valószínűtlen. Sokan azért is látnak egyre nagyobb esélyt a brexit hosszú távú halasztására, mivel az utóbbi hetekben látványosan erősödött az EU-párti tábor. Tíz nap alatt körülbelül 6 millió aláírás gyűlt össze azért, hogy a kilépést vonják vissza. Mindemellett a népszavazás óta nem látott mértékű tüntetésekre került sor. Számos közvélemény-kutatás is megerősítette, hogy az EU-párti tábor jelentősen növekszik, sőt, ha újabb referendum lenne, most valószínűleg a maradáspártiak lennének többen. Ennek az egyik fő oka az, hogy több EU-párti szavazó aktivizálódna mint legutóbb, mivel már jobban látják a brexit kimenetelét. Nagyon fontos tényező az is, hogy körülbelül 750 ezer fiatal töltötte be a szavazati joghoz szükséges életkort az előző referendum óta. A fiatalok többsége a 2016-os referendumon is a maradást pártolta, és az újabb generáció várhatóan egy még erősebb EU-párti tábor, akik tartanak a brexit negatív hatásaitól.
Ne feledkezzünk meg azonban a brexit-párti táborról sem, hiszen egy erős választói rétegről van szó, amely minden áron brexitet akar, és valószínűleg újra elmenne szavazni. 

Őket nagyon nehéz meggyőzni a maradás előnyeiről, mivel az érveik sokszor irracionálisak.

Így aki azt gondolja, hogy egy második referendum gyorsan és fájdalommentesen lezárná a brexitet, az bizony téved. Egy újabb referendum megszervezéséhez hónapokra lenne szükséges, így gyors megoldás semmiképp sem várható. Mindemellett egy kemény brexit-párti kampányra számíthatnánk, ahol e tábor erős retorikával harcolna célja eléréséért. Az EU-pártiaknak pedig, ha el akarnak kerülni egy újabb vereséget, jóval intenzívebb kampányt kellene folytatniuk. A brit társadalom már jelenleg is nagyon megosztott a brexit miatt, egy újabb népszavazás ezen csak rontana. Mindezek ellenére mégiscsak a referendum tűnik a legésszerűbb megoldásnak, hiszen a vezető politikai elit brexit körüli tehetetlensége sokaknak nagy csalódás, és elérkezettnek látják az időt, hogy a döntés lehetőségét visszakapják az emberek. Már több, mint két éve, hogy a választók megszavazták a kilépést. 

Mivel a politikusok a többség akaratát ezalatt nem tudták teljesíteni, sokan úgy érzik, most újból az állampolgárokon a sor. 

Ez viszont azzal járna, hogy a brexitet hosszú távra kitolják, tehát Nagy-Britanniában is meg kellene tartani májusban az európai parlamenti választást. Valljuk be, ez teljesen abszurdnak tűnik. 
De milyen alternatíva van? Kilépés április 12-én, a jelenlegi határidő szerint, egyezmény nélkül? Ami biztos: a döntés a britek kezében van, mi továbbra is türelmesen várunk a csatorna túloldalán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?