Makacs infláció

pénz euró

Úgy tűnik, jelenleg az infláció elől nincs menekvés. Ott van velünk mindegyik élelmiszer-vásárlásnál, visszaköszön az energiaszámlákról. Szinte nincs olyan hírműsor, ahol ne kerülne szóba, és gyakran témája családi és baráti beszélgetéseinknek.

Az infláció elmúlt két évben való alakulását tekintve ez nem igazán meglepő, de talán ennek is köszönhető, hogy az emberek többségének nincs igazán elképzelése az infláció valós mértékéről. Ez Szlovákiára is érvényes: az ez év januárjában elvégzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek a tavalyi évben 35 százalékos inflációt érzékeltek. Ez valamivel több, mint a duplája a valóságban mért inflációnak, mely 2023 januárjában éves szinten 14,9 százalék volt. Ennek a jelenségnek a legfőbb magyarázata, hogy az inflációt mindannyian szubjektíven éljük meg, és ez a szlovák lakosság döntő többsége számára az élelmiszerárak gyors növekedését jelenti. A bevásárlások folyamán szerzett traumatikus tapasztalatoknak köszönhetően hajlamosak vagyunk túlbecsülni az infláció mértékét.

Ez fontosabb, mint azt hinnénk, ugyanis az érzékelt infláció nagymértékben összefügg az emberek inflációs várakozásaival. Ennek megfelelően a megkérdezett szlovák lakosok a 35 százalékos érzékelt infláció mellett 2023-ban 32 százalékos inflációt várnak. Ez is sokkal magasabb a gazdasági elemzők előrejelzéseinél, és hozzájárulhat ahhoz, hogy az infláció a jövőben reálisan is magasabb legyen. Ha a munkavállalók beépítik ezeket az elvárásokat a bérköveteléseikbe, a vállalatok pedig árképzésükbe, akkor ennek öngerjesztő hatása lehet a jövőbeni inflációra és a makrogazdasági teljesítményre is. A lakosság az érzékelt infláció alapján dönt a fogyasztásáról és a megtakarításokról.

Pedig az utóbbi néhány hétben több forrásból is jó hírek érkeztek az infláció alakulásáról. Az eurózóna átlagos inflációja már 2022 októbere óta folyamatosan esik, és az előzetes adatok szerint februárban 8,5 százalékot ért el. Ilyen alacsony inflációról Szlovákiában legfeljebb csak álmodhatunk, de a Szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint a szlovák infláció is tetőzni látszik, januárban az éves szintű infláció 23 hónap után végre lefelé mozdult el. Jó jel a jövőre nézve, hogy a földgáz és a villamos energia piaci ára egyaránt csökkenni látszik, és a legfontosabb mezőgazdasági termények ára is hasonló tendenciákat mutat. Ha nem történik semmi váratlan a világgazdaságban, az év végére Szlovákiában is visszatérhet az egy számjegyű infláció.

A jegybankok azonban nem találják elég gyorsnak az infláció csökkenését, ezért várható, hogy ebben az évben is folytatják majd az alapkamatok emelését. Az Európai Központi Bank több képviselője is jelezte már, hogy az eurózónában már márciusban további félszázalékos alapkamat-emelésre lehet számítani, és az alapkamat az év második felében valahol 4 százalékpont körül fog tetőzni. Ez rossz hír mindenki számára, aki hitelfelvevésen gondolkodik, de az EKB mindenképpen el szeretné kerülni, hogy a magasabb inflációs elvárások hosszú távon fennmaradjanak az eurózónában.

Érdemes szurkolnunk a jegybankoknak, a magas infláció nemcsak a megtakarításainkat értékteleníti el, hanem a bevételeink vásárlóértékét is csökkenti. Tavaly Szlovákiában a reálbérek 4,5 százalékkal csökkentek, ilyen szintű reálbércsökkenésre már több mint két évtizede nem volt példa. A pénzügyminisztérium elemzői szerint 2023-ban ez nem fog megismétlődni, de azt ők is elismerik, hogy az infláció makacsabb, mint azt egy évvel ezelőtt gondolták. A jegybankok által célzott 2 százalékos inflációt még néhány évig biztosan nem látjuk majd, a gyorsabb áremelkedés sajnos velünk marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?