Magyarázom a bizonyítványom

Pár éve nem tudtam megcsinálni határidőre valamit, és így kezdtem a mentegetőzést: Bocs, hogy magyarázom a bizonyítványom... Az illető – egyetemet végzett magyar ember – csodálkozva nézett rám, meg is kérdezte, hogy jön ide a bizonyítvány.

Szóval hagyjuk inkább az átvitt értelmezést, maradjunk a konkrét dokumentumnál, amelyet tegnap vettek át a diákok. Délelőtt tízkor már tele voltak a buszok műanyag tokot szorongató vagy lazán lengető vidám srácokkal, akik közül kevesen öltöztek ünneplőbe. Úgy látszik, ez is kiment a divatból, nem tartják különleges alkalomnak a bizonyítványosztás napját, sőt hallom, hogy sokan már be sem mennek átvenni, mondván, hogy szeptemberben úgyis megkapják.

Családja válogatja, de azt figyeltem meg, hogy gyakran maguk a szülők sem veszik annyira komolyan ezt a napot. Az e-napló korában már nem érheti őket váratlan meglepetés. A gyerek jó esetben rengeteg érdemjegyet kap a tanév alatt, ami elég jelentős visszajelzés. És persze minden egyes visszajelzés után joga és lehetősége van a szülőnek (és gyereknek) megkérdezni, hogy mit rontott el, hogyan is állnak a dolgai.

Azt is tudniuk kell(ene), hogy a számjegyek mögött mennyi valós tudás, mennyi befektetett munka, szorgalom bújik meg. Hogy adott-e a segítő háttér, a kellő motiváció, hogy mely tantárgyakat szereti/utálja a gyerek és miért.

Vajon mondhat-e olyat egy szülő, a gyereke bizonyítványát magyarázva, hogy hülye a tanár és kész. Mert ezt is egyre gyakrabban hallom. Tényleg: valaki megírhatná már a Karinthy-szöveg szerepcserés verzióját, amelyben a szülő azt bizonygatja, hogy az ő gyereke egy meg nem értett zseni.

Persze tudom, hogy az intézményes oktatás történetében számos rossz tanulóból lett elismert tudós, művész. Azt is látom, hogy manapság sokszor nem ezen múlik a későbbi boldogulás, siker, pénz, csillogás. Ám még mindig állítom, hogy az érdemjegyek nem csupán számok, hogy nem lehet egy vállrándítással elintézni a rossz előmenetelt, hogy az iskolában elsősorban magát a tanulást tanuljuk meg. Azt, hogy a befektetett munkának értéke van. Hogy be kell tudnunk osztani az időnket. És hogy létezik számonkérés. Ezek a dolgok később, a nagybetűs életben is fontosak lesznek ahhoz, hogy ne csak úgy bambuljunk bele a világba.