2023 utolsó napjaiban reményekkel telve és pozitív hangulatban vártam a következő évet, bár éreztem, hogy „lesz valami”, valami új. Hát megkaptuk rendesen. Az új koalíció beröffentette a vörös gőzhengert, felültette a kabinba Danko kapitányt, és útjára engedte: menj, fiam, játsszál csak a barátaiddal! Aztán teltek a hetek. Volt egy köztársaságielnök-választás, majd jöttek az EP-választások. A nyár pedig úgy ért minket, hogy már nincs RTVS, a Szövetség nem jutott be az EP-be, Ficót meglőtték, de talpra állt – bosszúszomjasan tért vissza –, a felvidéki magyarok pedig rezignáltan csak a „szünidőt” lesik. Úgy általában mindenkinek elege lett a politikából, nekem pedig 2024-ből, pedig csak félidőben vagyunk.
Magyar Szövetség mint megaplatform?
Az elkövetkező uborkaszezon mégsem lesz nyugodt, a levegőben leginkább azt érezni, hogy szeptember szinte a nyakunkba fog szakadni. A felvidéki politikai érdekképviselet temetése lett az alap háttérhang az elmúlt hetekben – számunkra, szlovákiai magyarok számára ez annyira elnyomott minden mást, hogy az RTVS-re már csak egy marék föld jutott.
Gyimesi György az EP-választásokat követően már bedobta az első labdát a pályára: a platformjaitól megváló Szövetség maga is egy hatalmas platformmá válhat – legalábbis a már korábban is belengetett útra terelődhet. A kérdés adva van: hogyan meggyőzni a szlovákiai magyar választókat? Meggyőzni, megnyerni – nem mindegy. Nem mindegy, hogy a polgár reflexből szavaz, meggyőződésből vagy racionálisan. Az automata szavazók maradtak a Szövetség kemény magja, a 3,9%-ból ők hozták a 2%-ot. A meggyőződésből szavazók egy jelentős része viszont már otthon maradt. Pedig ők remélték a nagy politikai egymásra találástól a szlovákiai magyar politikai élet másodvirágzását, megújhodását. Helyette kaptak egy kilúgozott, Magyar Szövetségre átkeresztelt MKP-t, ami 15 éve próbál ugyanazzal kampányolni és parlamentbe jutni. A leginkább csalódott csoport pedig a racionalistáké. Egy részük szintén inkább otthon maradt, aki pedig választani volt, az az EU-s választáson Ódorra, Hamranra vagy csak egyszerűen a PS-re szavazott inkább – remélve, hogy majd csak kisül már valami jó is. Ódor bejutott, de őszintén szólva az EP messze van.
Egyszer hobbiból összeírom, mennyi cikk is született Quo vadis, Szövetség?, Quo vadis, MKP? Quo vadis, Híd? és hasonló címekkel. Pedig a keserű humor mögött a rögvalóságot hűen tükrözi, és rámutat arra az általános rezignációra, kiégésre, amit képtelen kiheverni érdekképviseletünk. Folyamatosan pótcselekvésekkel, pótmegoldásokkal erőltetik ránk ciklusonként a szlogeneket.
Gyimesi sok minden volt már a politikai életben, ezúttal inkább indikátornak látom, ahogy rávilágít arra a kényszerpályán mozgó és már régóta nem önálló politikára, ami egy ideje már csak megyei szinten képes eredményt elérni. Az országos érdekérvényesítés régóta hiányzik. Akárhány táblát is csavaroz fel Orosz Örs, akárhány óvodát is ad át Berényi József, az általános érzet, ami körülvesz minket, leginkább csupasz kiszolgáltatottság marad. A Fidesz számára szavazógépek vagyunk, a Smer számára nyűg, a PS nem bízik bennünk, a Szövetség számára pedig csak gazdatest, bár már vérünk sincs lassan, amit lecsapolhatna.
A Mečiar-éra összekovácsolt minket, de aztán a periodikus Fico-ciklusok kifordítottak minket önnönmagunkból, és most itt állunk megvezetve, kihasználva. Az öregek keletre tekintenek, a fiatalok nyugatra... De marad-e majd valaki itthon?
Figyelem! Felnőtt tartalom!
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.