Magyar, szlovák, két jó barát?

Ennek oka lehet például Robert Fico és Orbán Viktor pragmatikus tűzszünete – végképp nincs szükségük arra, hogy konfliktusba keveredjenek, az európai ügyekben is van elég ellenlábasuk. A közelmúltban Magyarország régiós presztízse egyenesen erősödött a menekültválsággal kapcsolatos sarkos hozzáállás miatt, amellyel a pozsonyi kormány és Szlovákia lakossága is azonosulni tud.

Lehetne magyarázni a viszonylagos jó viszonyt azzal is, hogy Szlovákia és Magyarország könnyen meg tud egyezni, ha nem foglalkozik a felvidéki magyarokkal kapcsolatos problémákkal és magával a ténnyel, hogy Szlovákiában magyarok is élnek. Ugyanakkor a felmérés szerint a viszony a kisebbségek helyzetét tekintve is javult. 42 százaléknyian gondolják úgy, hogy a kisebbségek helyzete is jobb lett, miközben az utóbbi évtizedben egyetlen problémánk sem oldódott meg, legyen szó az oktatásügyről, a kétnyelvűségről, kulturális életünkről. Csend és érdektelenség – és ha nincsenek kormányszinten vagy a hétköznapokban durva magyarellenes kirohanások, máris úgy fest, hogy nincs is itt semmiféle probléma. Ezért van különösen nagy szükség olyan kezdeményezésekre, mint például az iskolák sorsa miatt szervezett tüntetés.

Elsőre a szlovák–magyar szimpátia vadhajtásának vehetnénk akár a szélsőjobboldal bizarrságait. A nemrég még a budapesti szlovák nagykövetség előtt vesszen trianonozó Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kihelyezett részlege Bősön lelkesen hallgatta azt a Marián Kotlebát, aki tíz éve Rozsnyón köpdöste bőszen Kossuth Lajos szobrát. A helyzet ebben az esetben kicsit bonyolultabb. A két társaság cseppet se szereti jobban egymást, de mindkettő jobban gyűlöli a menekülteket annál, hogy ragaszkodjon ahhoz az elvhez, hogy nem működik együtt a nemzete ellen acsarkodókkal.

A szlovák–magyar viszonyban sok a lappangó konfliktus és kétféleképpen kerülhetnek elő: egyrészt ha szlovák vagy magyar részről aktuálpolitikai megfontolások indokolják a zavarkeltést. Elég belegondolni abba, mekkora botrány kerekedett Sólyom László tervezett komáromi látogatása körül, amikor a szlovák kormánynak ez volt az érdeke. Másrészt – és ez a nyugtalanítóbb – akkor éleződik ki a viszony, ha valamelyik konkrét problémánk érdemi megoldása kerül terítékre. „Minek szítani a feszültséget?” – hangzik el gyakran, ha valaki magyar feliratokat hiányol, nemzetiségi jogokat követel stb. Úgy tűnik, problémáink kezelése ezzel a feszültséggel jár, sajnos másként nem megy.