Magyar hangja: Bugár Béla

<div>Bugár Béla azt a szerepet játssza Robert Fico harmadik kormányában, ami az elsőben Ján Slotának jutott. Ő lett az, aki minden körülmények között fenntartja a kormánykoalíciót. Még azon az áron is, hogy pártja elveszíti politikai arculatát.</div>

Amikor 2006-ban Fico megszállottja lett annak az elgondolásnak, hogy a magán-egészségbiztosítók nem lehetnek nyereségesek, két koalíciós partnere, Ján Slota és Vladimír Mečiar szembeszegült vele, például arra hivatkozva, hogy egy ilyen törvény elfogadása sértené a koalíciós szerződést.Fico erre azzal fenyegetőzött, hogy ha a törvénytervezet megbukik a parlamentben, az a kormánykoalíció végét fogja jelenteni. A HZDS képviselői így sem szavazták meg, az SNS viszont igen, a pálfordulást Ján Slota egy emlékezetes mondattal indokolta: „A kormánykoalíció fontosabb, mint a saját meggyőződésünk”. Az eredmény az lett, hogy a Smer három évig felmosórongynak használta az SNS-t, amit Slota eltűrt, mert Fico nem ártotta bele magát az SNS pénzleszívási ügyleteibe.Bő egy évtizeddel a forgatókönyv megismétlődik, csak most a Híd lett a Smer felmosórongya. A közmédia új vezérigazgatójának megválasztása előtt a Híd állásfoglalást tett közzé, hogy az egyik jelölt teljes mértékben elfogadhatatlan számára. František Šebej képviselő hosszasan ki is fejtette, miért elfogadhatatlan számukra Jaroslav Rezník. Amikor az igazgatóválasztás első fordulója után Bugár megértette, hogy feldühíti koalíciós partnereit, ha nem változik a Híd álláspontja, eljátszotta Slota szerepét, és kijelentette, hogy a köztévé igazgatójának megválasztása miatt nem fogja szétverni a kormánykoalíciót.A mennyei szférák zenéje volt ez a mondat Fico és Danko füleinek. A választások óta sokadszor győződtek meg róla, hogy csakúgy mint Slotának, Bugárnak is fontosabb a kormányzás, mint a saját meggyőződése, és már az sem érdekli, hogy a koalíció mocskát a pártjával fogják feltörölni.Igazából csak két képviselőjét zavarta ez, František Šebej és Peter Kresák nem vett részt a parlamenti titkos szavazáson, hogy senki se állíthassa róluk, hogy ők is szavazták a „kormánykoalíció jelöltjét”.Bugárétól merőben eltér a hidas igazságügyi miniszter, Lucia Žitňanská magatartása. Amikor a Smer megpróbálta beültetni a Bírói Tanácsba államtitkárát, Monika Jankovskát, Žitňanská a lemondásával fenyegetőzött. Erre Fico látványosan meghátrált, holott a Bírói Tanács „megfelelő emberekkel” való feltöltése ugyanolyan fontos a Smer számára, mint a közmédia vezérigazgatói széke. Fico mégis elsimította az ügyet, cáfolta, hogy egyáltalán valamilyen konfliktus lett volna Jankovská miatt, és felajánlotta Žitňanskának, hogy „minden erejével segíteni fog” neki és azon lesz, hogy visszaállítsák az igazságszolgáltatás hitelét.Látjuk tehát, hogy ha komolyan kenyértörésre kerül sor, Ficónak is sokkal fontosabb a jelenlegi kormánykoalíció fenntartása, mint például Žitňanskának. Még szerencse, hogy ott van neki Bugár Béla, akinek aztán mindennél fontosabb a koalíció.Miroslav Kollár, a Tévétanács volt elnöke pontosan fogalmazott, amikor azt mondta: Ez a Híd ezzel a pártelnökkel sehova sem vezet. Csupán egy híd a hatalomhoz.A szerző a Trend kommentátora 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?