Maastricht 20 – az elfelejtett évforduló

Az azóta gyakran emlegetett maastrichti kritériumok a közgazdasági vizsgák és felvételi beszélgetések kötelező tételeivé váltak. A lényegük abban rejlett, hogy az európai politikai és gazdasági közösséget elmélyítsék, és egy szilárd alapokon nyugvó valutaunióvá szélesítsék. Rájönni arra, hogy az euró egy nem tökéletes projekt, még egy évtizedig sem tartott. Néhány esetben már az eurózónához való csatlakozás is botrányosra sikeredett. A görög csalást csupán azért emlegetik ritkábban, mert a dél-európai ország azóta gazdaságilag és morálisan is még mélyebbre csúszott. De hogy az euró bizonyos, a tűzhöz közel álló üzleti körök számára nagyon jó biznisz tud lenni, arra éppen Szlovákia belépése volt a jó példa. A maastrichti követelmények sírásója az volt, hogy már az elején se tartották be azokat, illetve hogy az ideális állapotot éppen csak a csatlakozási időszakra biztosították. Az eurózóna nem a gentlemanek elit klubja, pontosabban szólva rossz pedigrével is be lehet kerülni. Maastrichtot nem szabad összekeverni az euróval, még ha a két dolgot gyakran összemossák is. A közös pénz jó dolog. Ezt nem csak Németország példája mutatja, tulajdonképpen még Szlovákiának sem kell szégyenkeznie. Ha Svédország és Dánia belépne, szintén bírnák tartani a tempót. A rothadó rész a déli periféria. A probléma ott van, hogy a rideg pénzügyi elveket feláldozták a politikai szolidaritás oltárán. Az sem volt jó ötlet, hogy a követelményekbe nem építették be a ciklikusságot. Ha egy ország napos időben is 3%-os hiánnyal gazdálkodik, milyen teljesítményre képes a viharos időkben? Néhány dél-európai ország esetében már régen nem cél a kritériumok betartása, a küzdelem a pénzügyi lélegeztetőgépen való tartás biztosításáért folyik. Az ilyen-olyan stabilitási paktumok pedig tovább erodálják a maastrichti ideálokat, és ezzel végérvényesen kétsebességűvé teszik Európát.