Londoni lecke a kohézióról

Az ehhez hasonló nézeteket valló elemzők előszeretettel mutatnak rá, hogy a résztvevők zöme a szegénységi küszöb felett él, számítógépen és mobilon tartja a kapcsolatot a társaival, aránylag jó ruhákat visel. Egyesek a történteket egyenesen az „első posztmodern zavargásnak” nevezték, amennyiben ideológiai elemek nem voltak felfedezhetők az indítékok között. Ez a gondolati irány szorosan összekapcsolódik a baloldali diskurzus kritikájával is: ezek szerint a zavargók csupán azért beszélnek a társadalom felelősségéről, mert azt a jogvédők „beléjük nevelték”.

Érdemes azonban elgondolkodni azon, kik is valójában a lázadók. Zömében 16 és 30 év közötti, rossz környékeken lakó, bevándorló szülőktől származó, diszfunkcionális családokban felnövő fiatalok, akik számára a munkanélküliség és a kilátástalanság mindennapi életük meghatározó eleme. Nem mélyszegények, de kirekesztettek, helyzetüket a gazdasági válság tovább súlyosbította. Életkörülményeik jelentős részben a brit társadalom működéséből következnek, mely a közép- és felső osztályok életformájának finanszírozását az egyenlőtlenségek fenntartásával oldja meg.

És itt az a pont, ahol el kell oszlatni két nagyon fontos félreértést, melyek egyben a baloldal kritikájának méregfogát is jelentik. Egyrészt, ez az érvelés nem a történtek igazolására szolgál: a fosztogatásra és erőszakra soha sincs elegendő ok. A középosztály felelősségének felismerése nem menti fel az elkövetőket, csupán lehetőséget ad arra, hogy a társadalmi kohézió megerősítése szükségességének megértése révén lehetővé tegye a londonihoz hasonló szituációk hatékonyabb megelőzését. Másrészt, a mérsékelt baloldal aligha állítja azt, hogy az, aki többet dolgozik, ne kapjon több pénzt is, azaz, nincs a társadalmi egyenlőtlenségek ellen: csupán annak kasztszerű újratermelését kell elítélnie, azt követelve, hogy a szegénységben élőknek legyen kilátása szüleik anyagi és társadalmi helyzetének meghaladására.

London őszinte magyarázata nem indulhat ki másból, mint abból, hogy a kohézió fenntartásának elhanyagolása lehetővé tette olyan fiatalok tömegeinek kialakulását, akik elfogadhatónak tartják az erőszakos zavargásokban való részvételt. A társadalom egyénenként nem felelős értük: sokuk otthon maradt vagy saját utcáját védte a zavargóktól. Tömeges megjelenésük miatt azonban fel kell tennünk magunknak a kérdést, mit tudunk tenni a lehetőségek és elvárások egyenlőtlensége ellen, és hogyan tudjuk megakadályozni, hogy a periférián élők világa végképp kiszakadjon a társadalom szövetéből.

Ravasz Ábel; a szerző a Publicus Slovensko vezető elemzője