Licensz

Kénytelen volt. Eufemizmus a javából, hiszen a politikai felelősség az övé, ő meg azt állítja, hivatalnokai a hatályos jogszabályok szerint jártak el. A licensz körüli vita rövid összefoglalója akár ez is lehetne: az autóbusz-közlekedési vállalat pénzt kap a megyétől, hogy a köz szolgálatában közlekedő járatait üzemeltesse. A licenszért folyamodó társaság nem kér dotációt, de még a dotált árakhoz képest is versenyképes árat kínál. A megye azzal védekezik, hogy a nyereséges útvonalakon szerzett bevételekből a közlekedési vállalatok a dotációt és a nyereséget összeadva képesek megtartani a veszteséges járatokat. Ha konkurencia kerül az útra, megszűnhetnek olyan járatok, amelyeket peremvidékeken üzemeltetnek és nincs alternatívájuk.

Mindez a gazdasági teljesítőképesség tekintetében gazdag megyében történik. Ej ha! Visszanyalt a fagyi, merthogy ez jellemző példája annak, miképpen deformálja az egyébként szabad piaci mechanizmusok alapján is működtethető tömegközlekedési szegmenst a szabályozás.

Az a szabályozás, amely a szó legszorosabb értelmében érthetetlen és piaczsugorító. Az rendben van, hogy az állam a polgárok érdekében feltételekhez köti a tömegközlekedési szolgáltatásokat. Senki nem akar olyan buszon utazni, amit amatőr sofőr vezet, akinek egészségi állapotára senki nem figyel. Senki nem akarja, hogy a buszt az első fának vezesse. No de itt a szabályozás véget is ér. Aki igazolni tudja, hogy vannak sofőrjei (szakképzettek, egészségesek, pszichoteszteken jól szerepelnek stb.) és vannak biztonságos járművei (a kötelező műszaki vizsgákat teljesítik stb.), annak semmi szüksége újabb licenszre. Mert mire adja ki a licenszet az állam (megye)? Arra, hogy szállíthat embereket. De ha teljesítenek minden érthető feltételt, minek kell még újabb engedély? Mi a fenének kell eldönteni, hogy a létező alkalmasok közül ki közlekedtessen?

Persze, az állam, a megye, az önkormányzat jogszabályok alapján részt vehet, van ahol kötelezően részt vesz, a tömegközlekedés finanszírozásában. A támogatást cégek kapják, bizonyos vélt és nagyjából kimutatható személykilométerek alapján (de szép szó, ugye?). No de ma, a számítógépek világában, ahol már a buszban jegyet kiadó ketyere is amolyan miniszámítógép, miért gond kimutatni, mely szolgáltató hány kilométert tett hány személlyel, közszolgálatként? Diákok, rokkantak, nyugdíjasok, a köz által kiemelten támogatott települések, perifériás régiók, ez mind-mind olyan adat, amely a jegy kiadásakor betáplálható, a végén kimutatható, és eszerint a közlekedési vállalat finanszírozható. Mindegy melyik. Amelyik VALÓBAN üzemeltet. Lehet, hogy a ma dömpingárakkal felvonuló RJ egy ilyen modellben az utolsó falut is ellátná, lehet, hogy gyorsan elmenne a piacról. Lehet, hogy a jelenlegi SAD-struktúrák versenyben tudnának maradni, lehet, hogy azonnal bedobnák a törülközőt. A jelen licenszmodell viszont – állítson Frešo bármit – korrupciógyanús, hivatalnoki döntéstől függő, és mint olyan, soha nem lesz jó és az utas számára megfelelő. A megoldás tehát nem a licensz odaítélésének módjában, hanem a finanszírozási modellben van. Aki nem hiszi, hogy működik, látogasson el Bajorországba. De csakis bajor vonattal vagy busszal utazzon.