Lettország: harmónia nélkül

Lettország a II. világháború után a Szovjetunió részévé vált, és a szovjet hatalom nagymértékű betelepítésbe kezdett, hogy demográfiailag „biztosítsa“ nyugati tengeri kikötőit. Ennek eredményeképpen függetlensége 1991-es visszanyerése ellenére Lettországban ma is több mint 25 százaléknyi az orosz ajkú lakosság. Őket célozta meg elsősorban a 2005-ben alakult Harmónia Párt, amely azóta sikeresen bekebelezte a teljes lettországi baloldali politikai elitet. A Harmónia így részben etnikai, részben viszont ideologikus párt: a baloldalon nincs riválisa, és nincs más jelentős orosz etnikai párt. Emellett az orosz „anyaország“ feltétlen támogatását is élvezi. Épp ebből adódik a Harmónia legnagyobb problémája: a lett jobboldal korábban is páriaként kezelte Moszkva-barát irányvonala miatt, s az EU-orosz viszony elhidegülése után sokan már biztonsági kockázatként tekintenek a Harmóniára. A párt és népszerű elnöke, Nils Ušakovs rigai polgármester ugyanis se kiköpni, se lenyelni nem tudja Putyint: beállni mögé egy uniós állam meghatározó pártjaként nem tudnak (és nem is akarnak), viszont a moszkvai kormány támogatásának jelentősége miatt elhatárolódni sem tudnak (és akarnak) tőle.  A helyzet veszélyes a helyi orosz kisebbség szempontjából: az anyaországnál az EU integráció mellett elkötelezettebb, az etnikai politizálást meghaladó keretekben gondolkozó lettországi orosz közösség politikai képviselete elvesztette legitimitása (és lett szavazói) nagy részét, és polarizálódni látszik. Lettország szétfejlődik Oroszországtól, és ez a lettországi orosz kisebbség egy részét gyorsabb asszimilációra sarkallja, másokat a Moszkva által kijelölt revizionista célok elfogadására. Egyik sem segíti a közösség stabilizálását és hosszú távú fejlődését, sőt, az egész Baltikumot destabilizálhatja az orosz kisebbségek helyzetének újbóli megkérdőjeleződése. Európai szemszögből nézve a kívánatos megoldás egy, az oroszországi kapcsolatain túllépő, nyíltan Európa-párti Harmónia Párt bevétele lenne egy nemzeti egységkormányba, ezzel nemcsak szimbolikusan, hanem ténylegesen betemetve az árkokat. Erre azonban vajmi kevés esély látszik: a Harmóniának fontos Moszkva támogatása, a lett politikai elitek pedig nem hajlandók az orosz ajkú lakosság helyzetének újragondolására (akik közül 300 ezernek ma sincs lett állampolgársága). Így viszont a Baltikum a kialakuló EU-orosz konfliktus újabb frontja lehet, és a helyi orosz kisebbségek (amelyek tagjainak többsége csak nyugodtan szeretne élni) ismét bábuvá válhatnak a regionális hatalmi játszmákban.