Lesz magyar stílus másolásból?

Egy feledhető, vagy még rosszabb: egyenesen lehangoló jövő nyári Eb-szereplés zárvánnyá, egyszeri kiugrássá tenné a két pótselejtezőt, amelyben évtizedes magyar vágyak sűrűsödtek össze és váltak valóra egy beugró német edző és világhírű segítője jóvoltából. Bernd Storck és Andreas Möller annyit mindenképpen megmutatott, hogyan lehet szellemileg felülmúlni egy, a miénknél számottevően nem erősebb, vagyis szintén alsó közepes válogatottat: mégpedig munkával. A munka pedig nem élesben, a mérkőzésen kezdődik, az már csak a jéghegy/piramis csúcsa. A feladatot ugyanis a taktikai felkészülésben oldották meg eredményesen, miután aprólékosan kiismerték a norvégokat. Az északiak ellenben a magyar csapatot gyenge társulatnak tartva azt hitték, elég lesz e halovány ellenféllel mérkőzve a saját alapjátékukat morzsolgatni, úgyis bejön. Nem jött be, ettől begörcsöltek, frusztráltakká váltak, így az a hadvezér nyert, aki a csaták előtt sokkal mélyebben megtervezte, mi vár rá a terepen.

Itt tartunk, 1972 után Eb-re megyünk, és 1986 után ott leszünk egy világversenyen. Nem mindegy, milyen minőségben. A kijutás eufóriája után a Ferencvárost trenírozó Thomas Doll figyelmeztetett, hogy nem lesz közvetlen hatása a válogatott szereplésének az NBI színvonalára. Miért is lenne? Nem hosszú, szerves, egyenletes fejlődés csúcspontja a pótselejtezős siker. Ezt érdemes észben tartani. Igaza van az amúgy ellentmondásos szerepű magyar „edzőfejedelemnek”, Mezey Györgynek, hogy e két mérkőzés most teljesen magában áll labdarúgásunk új fejezetében, egyelőre nehéz volna értelmezni az egész szempontjából. A franciaországi Eb-szereplés minősége nyilvánvalóan azon is múlik, sikerül-e friss, értő szemeknek további, korábban valamiért kallódó fiatal tehetségeket kibányászni a magyar focivalóságból. Olyanok kerestetnek, akiknek mozgása, játéka, helyezkedése, gondolkodása emlékeztet az európai topbajnokságokban játszó modern futballisták derékhadára.

S hogy közben a magyar bajnokságban két évtized után először süllyedt 10 ezer alá egy forduló össznézőszáma? A válogatott a nemzeti érzések, a siker óhajtása miatt összeköt, emocionálisan fűt, ezért hajlandó a drukker vaknak is lenni. Na de a mindennapok meccsre járásában több a rendszeres szenvedés, miközben az MLSZ elnöke – mára magára vállalva a hibát – szurkolóellenes akadályokat állított a regisztrációs kötelezettséggel. Sorompót tettek oda, ahová csalit kellett volna. A huliganizmus persze nemkívánatos, de a túlzott szigor abszurd büntetési játékai elvették a kedvét a fanatikus mazochisták egy részének is. A miniszterelnök szenvedélye jóvoltából stadionokat épít az állam, ám ahelyett, hogy becsalogatnák az embereket, hogy utána majd szelektáljanak, itt megfordították a logikát, így olvad a maradék is, hiába ad a tévé kevesebb meccset – ami megint egy furcsa ötlet drukkertoborzásra.

Van tehát egy Eb-válogatott, annak a keretét kéne megerősíteni további tehetségekkel. Eközben nem ártana, ha a nemzeti csapat kialakítana egy magyar tradíción is alapuló modern stílust, hogy aztán a társulat játéka mintaként leszivárogjon az NBI-be; ott a nagy klubok szintén keresnék saját hagyományaikat, ahogyan az FTC már egy ideje láthatóan próbálkozik, az MTK pedig igyekezett megtartani. A rutin és másolás lustasága helyett ideje tanulásba fogni, de nemcsak kényszeresen a külföldit, hanem felkutatni saját megszakított múltunkat. Ahogyan teszi azt egy-két vívóműhely vagy a vízilabda mint sportági egész. Kultúra nélkül ugyanis a fellángolások megtévesztők.

A szerző magyarországi publicista