Lesz magyar érdekképviselet?

De nézzük, amit a hivatalos bejelentésekből tudni lehet: Bugárék szerint az MKP ragaszkodott a parlamenti listás helyek 50:50 arányban történő elosztásához, és ahhoz, hogy egyik pártelnök se legyen listavezető. A Híd javaslatára, hogy a pártelnökök (az MKP-ban ez három embert, Menyhártot, Berényit és Csákyt érinti) egyáltalán ne szerepeljenek a listán, az MKP nem fogadta el, vagy legalábbis a párt elnöksége nem erősítette meg. A Híd a 70:30 arányú felosztást erőltette. Valószínűleg sohasem fogjuk megtudni, hogy valóban volt-e szándék a megegyezésre, és csak ezeken a feltételeken múlt-e a megegyezés, vagy csak ürügyet keresett egyik-másik fél, amivel a választók előtt magyarázhatja a kudarcot. Azt biztosra vehetjük, hogy a megegyezésnek mindkét pártban voltak ellenzői. 

Bugár szerint van esélyük a bejutásra, csak a legutóbbi 4,3 százalékos mérést (Focus) 5 fölé vinni. Az MKP-nak a Focus szerint augusztus elején 3,5-a volt. Ez elég halvány esély mindkét párt számára, főleg akkor, ha azt is nézzük, hogy a táboruk az utóbbi időben inkább zsugorodik, mint nő. 

A számok felől nézve a koalíciót sem lett volna egyszerű bejuttatni a parlamentbe, hiszen a két párt támogatottságát nem lehet automatikusan összeadni: Híd+MKP ? 7,8%. Mindkét párt választói között vannak, akiket finoman szólva riasztanak a másik párt képviselői, a 7%-os küszöb átugrásáért meg kellett volna dolgozni. A hátrány lett volna a kockázatos választási kampány is, mely során könnyen borulhatott volna a megállapodás néhány eleme, például az, hogy a másik pártról csak jót vagy semmit. Kockázat lett volna az MKP szoros magyarországi kötődése is. Az biztos, hogy a kampány nem lett volna könnyű időszak… 

Az előnyök közé tartozott volna, hogy viszonylag jól eladható a „magyar egység”, a társadalom jelentős részénél van rá igény. A Híd számára mindenképpen jól jött volna, hogy elhallgat legnagyobb magyar kritikusa, az MKP, a meg nem támadási szerződés azt jelentette volna, hogy az MKP nem „elmúltnégyévezhet”. Ez az elmúlt négy év történéseit ismerve nem kis eredmény lett volna… 
Bugár szerint multietnikus pártot építenek, de ez alatt gyakorlatilag már csak a magyarokat és más szlovákiai kisebbségeket érthetjük, a szlovák választók (és lassan a politikusok is) eltűnnek a párt mögül. Még ha sikerül is artikulálnia a pártnak a többi szlovákiai kisebbség (elsősorban a romák és ruszinok mint legnagyobb választói csoport) érdekeit, akkor sem biztos, hogy ez biztosítja a bejutáshoz szükséges szavazatokat. Túl sok voksot a magyar kereszténydemokraták sem hoznak. 

Az MKP-nak mindenképp veszteség a koalíciós tárgyalás kudarca, hiszen szinte borítékolható, hogy nem lépi át (Simon Zsolt esetleges „segítségével” sem) az 5%-os küszöböt. Az is biztos, hogy az MKP-ban is vannak, akik örülnek most. A párt ugyan az „összefogással” akar kampányolni, de éppen a tényleges összefogást nem sikerült megvalósítania. Az már a korábbi kampányokban sem segített, hogy a párthoz szorosan kapcsolódó vagy magyar állami pénzből élő úgynevezett civileket vett fel a listájára. 

1990 óta mindig volt magyar képviselet a parlamentben. Volt idő, amikor ez a képviselet sem tudott gyakorlatilag semmit sem tenni a magyarság érdekében – lásd a parlamenti munkát a Mečiar-korszakban. A parlamenti jelenlét ennek ellenére rendkívül fontos volt, hiszen biztosította, hogy 1998-ban, a választás után a demokratikus szlovák pártokkal közösen le tudták váltani az akkori főgonoszt.

A 2020-as választás tétje is az, hogy kaphat-e új irányt és lendületet az ország, és ebbe a magyar kisebbség milyen mértékben tud beleszólni. Ehhez kellene egy hiteles program és kellenek a programot hitelesen képviselő jelöltek. 

Az már biztos, hogy nem egy lista és nem egy program lesz, kérdés, hogy akár az egyik is elég hiteles lesz-e ahhoz, hogy a magyar választó szavazzon rá. Ez a két párt, azon belül is a két pártelnök felelőssége.