Lenyomják a többiek torkán

Az EU-csúcs fő témája a Merkel–Sarkozy paktum lesz, amelynek lényege, hogy gyorsan, márciusig módosítani akarják az unió alapszerződését. A szépséghiba: a német és a francia elnök a többiek nélkül megegyezett valamiben, s úgy döntöttek, hogy azt mindenképpen lenyomják a többiek torkán. A német–francia megállapodás eddig megismert legfontosabb pontjai: 1. a Lisszaboni Szerződés módosítása mind a 27 tagállam beleegyezésével, de ha ez nem megy át, akkor csak a 17 eurózóna-tag számára. 2. Megszűnik a vétójog, elég lesz 85 százalékos egyetértés, hogy egy ország ne blokkolhassa a megállapodást. 3. Az EB automatikusan szankcionálná a 3 százalékos deficithatár túllépését. 4. A tagállamok alkotmányukban rögzítik az adósságféket. 5. Hamarább életbe léptetik az EFSF-t.

Mindebből nyilvánvaló, hogy tovább nyirbálnák a tagállamok szuverenitását, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Merkel az adópolitika terén is szigorítani akar. Már most le lehet fogadni, hogy ebbe a britek – és nem lesznek egyedül – nem mennek bele, s egyébként is: Cameronnak referendumot kellene erről tartania. És akkor máris szakadt az unió. Emlékezzünk vissza, milyen nehezen született meg a 2009-ben életbe lépett Lisszaboni Szerződés, 2005-ben a franciák és a hollandok is nemet mondtak az akkor még uniós alkotmánytervezetre, elvetették az írek is, majd Klaus cseh elnök az utolsó pillanatig blokkolta – kivételek reményében – a ratifikálást. Úgyhogy a kérdés az, hogy a Merkozynek nevezett német–francia duó terve módosítaná, vagy pedig teljesen kivégezné a Lisszaboni Szerződést.

Nem lebecsülhető kísérőjelenség: sokan berzenkednek a német–francia diktátum, az uniós demokrácia egyre nagyobb hiánya miatt. A világsajtó pedig arról cikkezik, hogy Merkel most tanulja kormányozni Európát. Azt az Európát, amelynek egy része valóban a németektől várja a megoldást, más része pedig egyre németellenesebb. A jelenleg ellenzéki német SPD 92 éves nagy öregje, Helmut Schmidt exkancellár is a német dominanciától való félelmekre figyelmeztetett vasárnap. A francia baloldal nyilatkozatai miatt a párizsi külügy is bepánikolt, mondván: kiszabadulhatnak a palackból a németellenesség régi szellemei. A francia szocialisták Merkel kapcsán bismarcki politikát, porosz jobboldalt emlegetnek, egy francia képviselő pedig a Merkozy-paktumot az 1938-as müncheni egyezményhez hasonlította.

Többen azt vetik Merkel szemére, hogy tétovázott, s bizonytalanságával tovább mélyítette a krízist, mivel visszautasított minden olyan lépést, amelyet a német adófizetők zsebe bánt volna. Lehetett olvasni elemzéseket arról, hogy Berlin az euró legnagyobb haszonélvezője, Németország – a válság ellenére – sosem volt olyan erős, mint most. Ezt nehéz megítélni, hiszen az adatokkal lehet zsonglőrködni. De érdemes megemlíteni két e heti hírt. A német export most először lépi át az ezermilliárd eurós küszöböt, idén 12 százalékos lehet a növekedése. Németországban másfél éves csúcsra nőttek az iparnak adott megrendelések októberben, az ipari vállalatok a válság ellenére összességében 5,2 százalékkal több megrendelést kaptak, a külföldi megrendelések növekedése 8,2 százalékos volt.

Azért felmerül az emberben a kérdés, a szegényebb tagállamokon segítenek-e azok a játékszabályok, amelyeket Merkel boszorkánykonyhájában sütöttek ki.