Lengyelország rólunk is dönt

Csupán néhány hónappal a májusi elnökválasztás után kerül sor a választásra, és eldőlhet, hogy Lengyelország megmarad-e a jelenlegi, számára nemcsak a régióban, hanem az egész kontinensen erőt és megbecsülést kölcsönző politikájánál, vagy váltás következhet.

Az előjelek nem jók a kormányzó Polgári Platform (PO) számára. A párt 2007 óta kormányoz, első ránézésre inkább több, mint kevesebb sikerrel. Donald Tusk exminiszterelnök vezetésével egyedül a lengyelek tudták elkerülni a recessziót az európai országok közül – gazdaságuk még a legsötétebb, 2009 körüli időszakban is mozgásban maradt –, infrastrukturális beruházások sokaságát hajtották végre, sőt sikeresen megalapozták, újrateremtették Lengyelország Európában is domináns szerepét. Nem véletlen, hogy Tusk egy ilyen sikeres időszak végén, 2014-ben az Európai Tanács elnöke lett, a színtelen-szagtalan Herman van Rompuyt váltva. A lengyel lendület akkor érte el csúcspontját, amikor Radek Sikorski külügyminiszter kezdeményező szerepe mellett Varsó az ukrán konfliktus európai kezelésének egyik főszereplőjévé vált, markánsan kiállva az ukrán kormány mellett és újjászervezve a hagyományos balti–lengyel szövetségrendszert.

A lendület azonban mostanra megtört. Ennek elsődleges oka, hogy miközben Lengyelország egészében fejlődik, a neoliberális, növekedéscentrikus gazdaságpolitika nem nyújtott elég és idejében történő „kifizetést” a választók tömegeinek. A minimálbér nagyon alacsony, az átlagbér ennél csak kevéssel több, és a felmérések szerint folyamatosan nő azok aránya, akik úgy gondolják, nem részesülnek eléggé a gazdasági növekedés gyümölcseiből.

A PO fő ellenfele, a Jog és Igazságosság (PiS) a hagyományos civilizációs kérdésekről – éppen az orosz nyomás miatt – pontosan ezekre a gazdasági kérdésekre helyezte át a politikai vetélkedés súlypontját, nem kis sikerrel. A májusi elnökválasztást, amelyet a PO jelöltje, a regnáló Bronisław Komorowski december tájékán még elsöprő, 30 százalékpontos előnnyel vezetve simán megnyert volna, végül a PiS jelöltje, Andrzej Duda nyerte, és ezzel hatalmas gyomrost vitt be a PO kormányzásának.

A kormánypárt a felmérések mai állása szerint 10 százalékpontos vereséget szenvedne a PiS-től az őszi választásokon, a helyzetet pedig tovább bonyolítja a „lengyel Matovič”, Paweł Kukiz rocksztár pártjának megjelenése a piacon. Ő ma 19 százalékot kapna. A tét nem kicsi. Ha a PiS által vezetett kormány kerülne hatalomra, az a közép-európai „puha” euroszkepticizmus teljes győzelmét jelentené a régióban, a PiS–Zeman–Fico– Orbán vonalon. A PO-kormány (ma nem túl valószínű) túlélése viszont a mostani, erősen Európa-párti vonal folytatását jelentené, mintegy ellensúlyozva a délebbre zajló politikai eseményeket. Így áttételesen az egész régió politikai irányáról szavaznak Lengyelországban; évtizedek óta talán először, de biztosan nem utoljára ismét Varsó határozhatja meg Közép-Európa politikai jövőjét.