Leforrázva

 

Gáspár nemzetközi vállalatot vezet. A cégi karácsonyfán egy gyermekotthon lakóinak képei voltak a „díszek”, alattuk a gyerekek kívánsága. Az alkalmazottak választottak maguknak egy „díszt” és teljesíthették a kívánságát. Volt gyerek, aki rózsaszín tolltartóra vágyott, volt, aki focilabdára vagy biciklire. És sokan, köztük egy- és ötévesek is, laptopot, i-padet, kamerát kértek. Gáspár szólt az otthon vezetőjének, hogy ne a gyerekek mögé bújjanak, ha ilyesmit akarnak, hanem mondják meg világosan, mert ez így manipuláció, és nevelési szempontból is káros. Az igazgatónő végignézett a sok ajándékon és csak ennyit mondott: nem mindegy az magának? Ezek csak a szüleiket várják. Az ajándéknak úgysem örülnek. Márta egy hajléktalanszállásra vitte el a kimosott, kivasalt használt ruhákat. Sok volt a ruha, sokat dolgozott vele. Autóval szállította a város másik végén levő menhelyre. Becipelte, lerakta. A menhelyet működtető civil szervezet embere rápillantott a négy hatalmas ládára, és megkérdezte, hogy cédulázva vannak-e a ruhák, és van-e tisztítói bizonylata. Tessék? Hüledezett Márta. Ezek nélkül nem veszem át, hátha tetvesek a ruhák, mondta az illető. És tényleg nem vette át. Márta alig látott, úgy zokogott hazafelé a volán mellett. A házban, ahol Bori lakik, él egy szegény család. Nem azért szegények, mert hat gyermekük van és egy kutyájuk, hanem azért, mert a szülők isznak, és eszük ágában sincs dolgozni. Ez nem előítélet, ez tény. Amikor a lakóközösség felajánlotta nekik, hogy vállalják el a lépcsőházak takarítását, s ebből törlesszék a lakbértartozásukat, az asszony kijelentette, hogy ő annyi pénzért fel sem emeli a fenekét. Akkor sem változtatott a véleményén, amikor megtudta, hogy folyamatban van a kilakoltatásuk, sőt hangos szitkokkal illette a lakókat, akiknek a pénzéből évek óta ingyen élnek. Bori korábban gyakran dugott pénzt a gyerekek markába, de egyszer az egyik kisfiú azt mondta, hogy a pénzt elveszik tőle a szülei vagy a nagyobb testvérei, ezért ő inkább szép ruhát kérne, vagy csokit, mert azt rögtön megeheti. Ezután Bori csokit adott, de akkor a nagyobb gyerekek megharagudtak rá, mert ők a pénzhez voltak szokva. Bori a saját gyerekei kinőtt ruháit csomagolta, nagyrészt márkás holmikat. Ajándéknak szánta a családnak, amennyiben elfogadják. A ruhák közt volt a kislánya kedvenc piros pöttyös blúza is, amelyet a lánya először nem akart odaadni, de amikor megértette, hogy ezzel másnak örömet okozhat, mégis beleegyezett. A család elfogadta az ajándékot.Két nap múlva Bori kislánya zokogva ment haza. Meglátta a pöttyös blúzt a kukák mellé dobva. Valaki azzal törölte ki a fenekét.