Leállt az európai olvasztótégely

A megdöbbenés érthető, hiszen a Hollandia máig nem emésztette meg, hogy 2002 májusában végeztek Pim Fortuyn politikussal, aki éppen a bevándorlók túlsúlya, a királyság arculatát megváltoztató emigránsok ellen emelte fel szavát.

Európa, sőt az egész euroatlanti civilizáció a demográfiai alkony korszakába lépett. Kontinensünkön az iszlám vallású Albániát leszámítva egyik országban sem születik annyi gyermek, amennyi elegendő lenne a jelenlegi népesség szinten tartásához. A népesség elöregedése és gyorsuló ütemű fogyása (ami miatt például nálunk jövőre új típusú nyugdíjfolyósító rendszert vezetnek be), térségünkben békeidőben gyakorlatilag példátlannak mondható. Ha fenn akarjuk tartani kontinensünkön a gazdaság szempontjából legfontosabb korosztály, a 15 és 64 év közöttiek jelenlegi népességszámát, akkor 2050-ig 169 millió bevándorlót kellene befogadnunk – állítja Patrick J. Buchanan A Nyugat halála című könyvében, amelyben a szerző tényekkel aládúcolva vázolja fel a demográfiai hanyatlás okait és annak riasztó következményeit.

Jönnek is a bevándorlók, hol legálisan, hol lélekvesztőkön, hol leplombált kamionokba zsúfolva. Egy részüknek sikerül választott hazájában gyökeret ereszteni, ám sokan vannak, akik a szó átvitt és valóságos értelmében is gettókba zárva élik le életüket. Különösen azok okoznak problémát, akik a civilizációs különbségek miatt hoszszabb távon sem tudnak, s ami még rosszabb, esetleg nem is akarnak betagozódni Európa világába. Ez főleg az iszlám bevándorlók egy részére igaz; számuk az Európai Unióban már elérte a 12 milliót. Csak Franciaországban és Nagy-Britanniában mintegy 1500 mecset van, némelyikben nyíltan a keresztények ellen szítanak és dzsihádra, szent háborúra szólítanak fel.

Visszakanyarodva Hollandiához, Paul Scheffer A multikulturális dráma című tanulmányában a következőképpen fogalmaz: „Amikor Amszterdamban Ed van Thijn lett a polgármester, itt-ott az a nézet kapott lábra, hogy a muzulmánok nem kötelesek tartani magukat egy olyan város törvényeihez, amelynek élén zsidó polgármester áll. Az intolerancia másik példájaként a Rotterdam – Európa kulturális fővárosa elnevezésű rendezvénysorozatból töröltek egy operát, amely a program csúcspontját jelentette volna, bemutatásától azonban a muzulmán oldalról érkező fenyegetések miatt el kellett tekinteni. Ilyen módon előfordulhat, hogy a multikulturális társadalom nem lesz szabad társadalom.” A bevándorlók révén tehát átmenetileg megoldjuk a népességszám csökkenéséből fakadó, ma még beláthatatlan problémákat, ám ezzel egy időben a társadalomban olyan különbségek születnek, amelyek nem hidalhatók át engedékenységgel és alkalmazkodással. Az újonnan érkezőket átalakító olvasztótégely már nem működik, sok emigráns inkább tudatosan vállalja a kulturális elkülönülést. A gondot csak tetézi, hogy az Európa szomszédságában lévő iszlám világ elhúzódó, mély válságban van, márpedig földrészünk lakossága „utánpótlásának” jelentős része onnan érkezik. Ez a folyamat viszont a billenési ponthoz közelítheti kontinensünket. A billenési pont az, amelyen túllépve a rendszer minősége hirtelen és többnyire kedvezőtlenül megváltozik, visszafordíthatatlan és végzetszerű átalakulások mennek végbe. Marosán György Mint éjjeli tolvaj című tanulmányában megállapítja: „Az idegenekkel kapcsolatos közhangulat negatív változásának leginkább elgondolkoztató tüneteit éppen a legdemokratikusabb országok mutatják. Hollandiában egy pártközi parlamenti bizottság jutott arra a következtetésre, hogy az elmúlt harminc év asszimilációs politikája kudarcot vallott. Hasonló nézetek terjednek az eltérő kultúrák befogadásának sokáig sikert elkönyvelő dánoknál és angoloknál is. Egész Európában növekvő társadalmi rétegek kérdőjelezik meg a bízz az idegenekben eddig sikeresen működő modelljét. (...) Az eredmények azt mutatták, hogy az idegenekben megbízó csoport teljesítménye hosszú ideig felülmúlja a saját csoportot előnyben részesítő közösség teljesítményét. Ám, amint az adott közösségben a történelmileg kialakult közös szabályokat áthágó idegenek aránya bizonyos mértéket meghalad, a közösség toleranciája ugrásszerűen lecsökken. Úgy tűnik, a fejlett világ társadalmai közelednek e szociális billenési ponthoz. A kulturális billenési pont közelségére utalnak az elmúlt években kibontakozó különös «vallásháborúk» is.”

Ez az igazi kihívás az Európai Unió számára, ám Brüsszel pótcselekvésként inkább foglalkozik a banán és az uborka ideális görbületét szabályozó normákkal. Ilyen zöldségek helyett viszont a működésképtelen multikulturális salátástál okozta gondokra vethetné nem éppen vigyázó szemét.