Lakótelepi természet

Lassan beköszönt a tavasz. Mindenki alig várja, hogy gyönyörködhessen a megújuló természet üde szépségében. Ebből a szempontból a vidékén élők előnyben vannak. De mi a helyzet a városiakkal? Pár hónapja városlakó vagyok. Sajnos, a rozsnyói Dél lakótelepen most sem legeltethetem a szemem semmin, hogy gyönyörködésről már ne is szóljak. Mert a háztömbünk bejárata előtt terítve a „gyep” színesebbnél színesebb papírokkal meg miegymással, amit összefoglaló néven szemétnek nevezhetnék. Bevallom, hetekig én is csak átléptem rajta. De egyszer aztán megsokalltam a dolgot: gumikesztyűt húztam, és lementem a ház elé „szemétvirágot” szedni. Ám mikor már éppen elfogyni látszott, szél kerekedett. Gondoltam, a jó Isten se akar nekem segíteni, pedig tartom magam a jól ismert mondáshoz, hogy „segíts magadon, s az Isten is megsegít”. A nagy szél újabb színes „virágokat” fújt a háztömb elé, ott pedig jól megtáncoltatta őket. Azon a délutánon szélmalomharcot vívtam a széllel. Gondoltam, talán máskor más is bekapcsolódik, például a házmester; ha meg nem, akkor újra és újra leszedem a szememnek cseppet sem kedves „virágokat”. Megjegyzem, reggelre ismét elszaporodtak. Hiába akarjuk az országba csalogatni a külföldi turistákat. Addig, amíg az út menti árkokban és parkolókban ömlesztve áll a szemét, nem hiszem, hogy gusztusuk támad elvetődni errefelé. Nem elég szépen rendbe hozni a városi főtereket. A külvárosi lakótelepek is egy adott település szerves részei. A szemét felszedegetése pedig igazán nem kerül pénzbe. Ha a házunk táján sem vagyunk képesek rendet teremteni, akkor hogyan tudnánk az országban?

Kovács Ágnes

Rozsnyó