Vélemény

Kulturális veszteségeink XXV.

Kár tagadni, hogy popsztárok vonzották a fiatalokat a reneszánsz mesterek remekművei közé.
Juhász Katalin

2019. január 9. 10:56

A nyáron mi is megírtuk, hogy új útvonallal bővült a Louvre tárlatvezetéseinek kínálata. A látogatók művészettörténészek kíséretében járhatják be azokat a termeket, amelyekben Beyoncé és Jay-Z videóklipjét, az Apeshitet forgatták. Az amerikai popdíva és rapper férje közös albummal rukkolt elő, amelynek első slágere lett az Apeshit című dal. A táncbetétekkel tűzdelt klipben 17 festmény és szobor szerepel, a sztárpáros a műalkotások előtt pózol, sőt, néhányat élőkép formájában meg is idéznek. A klip elképesztő sikere a múzeum népszerűségén is sokat lendített, olyannyira, hogy a napokban büszkén jelentették: rekord számú, több mint 10 millió ember váltott jegyet a Louvre-ba. Huszonöt százalékkal több, mint egy évvel korábban, így 2018-ban a Louvre lett a világ leglátogatottabb szépművészeti múzeuma. 

A közleményben ügyesen elsumákolták az Apeshit jótékony hatását, az elnök-vezérigazgató szerint az új rekord az elmúlt két évben végrehajtott bővítési munkáknak köszönhető, és annak, hogy talpra állt Párizsban a turizmus, amely 30 százalékkal csökkent a korábbi évek terrortámadásai miatt. Az online jegyárusítást is dicsérte, aminek köszönhetően megspórolható a sorakozás.

Az internetet viszont eléggé fura fotók lepték el. A fiatal látogatók a Louvre lépcsőin fekszenek, olyan pózban, mint a klipben szereplő táncosok. Úgy állnak a festmények előtt, mint Beyoncé és Jay-Z. Szóval

ottlétük elsődleges célja nem a műtárgyak csodálása volt, hanem önmaguk megörökítése azon a forgatási helyszínen, ahol kedvenceik videóklipje készült.

Akárhogy is fáj, az amerikai popsztárok vonzották a fiatalokat az itáliai reneszánsz mesterek remekművei közé.

A Louvre termeit egyébként gyakran adják bérbe különböző forgatásokra, ebből a szempontból ma már sokkal rugalmasabb a vezetés, mint tíz-tizenöt éve. Az utóbbi időben évente kb. 500 filmes, tévés produkció, illetve reklámfilm jeleneteit veszik fel a múzeumban az éj leple alatt, vagy hajnalban, nyitás előtt. Az első ilyen popkulturális lökést egyéb-ként a Da Vinci-kód című bestsellerből készült film adta a Louvre-nak,

akkoriban minden harmadik látogató „azt a bizonyos vécét” kereste az épületben.

Ha szerencsések és időben jelentkeznek, akár önök is bérbe vehetik a múzeumot éjszakára: egy nyolcórás forgatás ára 15 ezer euró körül van. Nem kell matematikusnak lenni, hogy kiszámítsuk: volt miből finanszírozni a bővítési munkálatokat.

Nos, ha a múzeumigazgatóknak van egy kis eszük, a jövőben ők fognak fizetni a popsztároknak, hogy náluk forgassák klipjeiket. És eszembe jutott egy ismerősöm, egyetemet végzett műszaki ember, aki egyszer bevallotta, hogy legalább húsz éve nem volt múzeumban. Utoljára a suliból vitték el „valami kiállításra”, végighajtották az osztályt a termeken, jó meleg volt, ennyi maradt meg benne. Az illető fanatikus Metallica-rajongó, külföldre is elrepül egy-egy koncert kedvéért. És ha a zenekar egyszer netán egy múzeumban csinálna klipet, tutira megnézné azt a helyszínt is...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

GALÉRIA: Megtelt a pozsonyi Szabadság tér a tüntetőkkel

Augusztusban is 4,97 százalékos volt a munkanélküliség Szlovákiában

Galéria: Íme a tíz város, amelyet elözönlenek a turisták

Fico: Manipulálják a közvélemény-kutatásokat

DAC: ismét győzni kell

Navigare necesse est

Legfrissebb galériák
Olvasta már?