Kulturális veszteségeink 82.

Az interneten továbbítható tartalom – zene, szöveg, fotó, mozgókép – pénzben mérhető értéke jelentősen csökkent, gyakran a nullára. Az egyes művészeti ágak legfontosabb bevételi forrásai már a járvány előtt összeomlottak: a zenészek alig kerestek a felvételekkel, az írók egyre kevesebb honoráriumot kaptak, a filmipar reklámbevételei, a mozik jegyértékesítése, a DVD-eladások is megcsappantak.

A művészek és a kulturális intézmények védekezésképpen próbáltak olyan forrásokból jövedelemhez jutni, amelyeket nem lehet digitalizálni. A zenészek folyamatosan turnéztak, az írók felolvasásokra, beszélgetésekre jártak, órákat tartottak egyetemeken, a képzőművészek, illusztrátorok, animátorok és rajzfilmesek tanfolyamokon oktattak.

Azok is felfedezték maguknak az élő rendezvényeket, akik kiadványaikkal akartak pénzt keresni. Mindenféle fesztivál (zene, film, könyvek, képregények) és művészeti vásár várta az érdeklődőket, és mára ezek lettek a csúcsminőségű vizuális művészet értékesítésének fő fórumai is.

A járvány tehát nemcsak a színházakat és a zeneipart bénította meg, hanem a kultúra egészét.

Még azt a területet is, amely eddig szilárdnak tűnt: a televíziót. A szórakoztató műsorok, sorozatok forgatása a világ nagy részén leállt, több tízezren maradtak fizetés nélkül, a hirdetők eltűntek, vagy kevesebbet áldoznak tévéreklámra.

De az élő eseményekből származó bevételkiesés csak a katasztrófa kezdete. A művészi karrier ugyanis nem olyasmi, amit „büntetlenül” meg lehet szakítani három, hat, tizenkét hónapra. Az otthon ülő előadók nem számíthatnak arra, hogy ott folytatják, ahol márciusban abbahagyták.

Az őket övező figyelem fokozatosan lanyhul, kreatív energiáik csökkennek, lendületük megtörik, a fizikai állapotuk romlik, az alkotást nagyban befolyásoló hangulatuk pedig mindezek következtében a béka feneke alá kerül.

Sokuknak nem lesz hová visszatérni, nem lesz mit folytatni.

A színészek, írók, rendezők, akiknek leállították a produkcióikat, a zenészek, akik nem léphetnek fel, a vizuális művészek, akiknek elmaradt a kiállításuk, most mind azért imádkoznak, hogy a járvány után is legyen igény és kereslet a folytatásra, nekik pedig még akkor is legyen mondanivalójuk. Nem beszélve arról, hogy a kultúra területén a szerencse is komoly szerepet játszik.

Bizonyos lehetőségek egyszeriek és megismételhetetlenek, a márciusban épp jókor, jó helyen felbukkanókra nem biztos, hogy később is szükség lesz, a felkapott előadók elsodródhatnak, önhibájukon kívül is. Szóval egyre bizonyosabb, hogy nincs semmiféle „régi kerékvágás”, amelybe a kultúra művelői visszatérhetnek. Új utakat kell kitaposniuk. És még nem tudni, mikor kezdhetik a taposást.