Kulturális veszteségeink 72.

Banksy azért (is) korszakos zseni, mert mindig rajta tartja ujját a kor ütőerén, beletrafál valamilyen aktuális társadalmi probléma közepébe, kritizálja a hatalmat, figyelmet generál, véleményt nyilvánít a lehető legegyszerűbb eszközökkel – felfújja egy falra. Ezek a falak az évek alatt egyre értékesebbek lettek, turistainváziót generáltak, a rajzok pedig megjelentek pólókon, bögréken, hűtőmágneseken – csak szét kell nézni egy londoni szuvenírboltban.

A galériák szintén versengnek egy-egy ilyen falról „levakart” eredeti Banksy-alkotásért – képesek kiszedni a téglákat, licitálni a stencilekért – az ismeretlen, ötven körüli bristoli művész pedig jól szórakozik mindezen – talán emlékeznek, hogyan darálta le egyik leghíresebb alkotásának eredetijét a képkeretbe szerelt iratmegsemmisítővel, miután a mű elkelt egy puccos árverésen egy nagy kalap pénzért.

Ez a Valentin-nap nevű amerikai eredetű hóbort szintén csípheti a szemét, mert a nagy nap előestéjén felfújt egy kislányt egy bristoli ház falára. A legendás lufieregető lányra hajazó kapucnis alak nyilván szíveket lövöldöz, de mi ebből már csak a szétfröccsenő vért látjuk, a piros pacákat, szinte három dimenzióban, hogy még zsigeribb legyen az élmény.

Banksy ezúttal is a valóság és a képzelet határán egyensúlyoz, arra kényszerítve minket, hogy gondoljunk át bizonyos társadalmi jelenségeket, alkossunk véleményt szabadon, a ránk kényszerített, uniformizált klisék nélkül. Bloody Valentine – ez lehetne a kép címe, ami persze nincs odaírva, de nem nehéz megfogalmazni. Két magyar munkaerő, akik Bristolban élnek és dolgoznak, büszkén tették közzé a Facebookon saját fotójukat, azzal a szöveggel, hogy „melóból hazafelé láttuk!” Egy kicsit irigyeltem is őket, mert a szóban forgó ház közvetlen szomszédságában egy szakasztott olyan blokkház áll, amilyenben én is lakom. Lehet, hogy pont ott bérelnek lakást, vagy csak egy szobát ezek a magyar fiatalok, nyilván nem jókedvükben. Próbálnak talpon maradni, kijönni abból a fizetésből, amiért egy brit állampolgár már nem dolgozna – de szerencsére ott vagyunk mi, keleteurópaiak, akiknek még ez is sokkal több, mint amennyit idehaza diplomásként keresnénk.

De ne merüljünk bele ebbe a témába, mert mi most egy konkrét Banksy-graffitivel foglalkozunk.

A művész munkáit általában már aznap plexifallal fedik le a szerencsés ingatlanok tulajdonosai, hogy megvédjék őket a vandáloktól. Ha csak bérlik az ingatlant, akkor nem feltétlenül igyekeznek annyira.

Esetünkben is ez lehetett a helyzet, mert másnapra a csúzlizó kislányt csúnyán megrongálták – azaz 48 órát sem bírt ki a műalkotás. Elképzelhető, hogy azért vártak a védelemmel, mert sokáig nem volt biztos, hogy eredeti Banksy-műről van szó, a művész ugyanis csak estefelé tette ki Instagram-oldalára az alkotásról készült fotókat, ezzel sajátjaként felvállalva a csúzlizó kislányt. Lehet, hogy ő maga is kíváncsi volt, meddig marad érintetlen.

Meg kell hagyni, az ismeretlen vandáloknak van humoruk, ha le is törném a kezüket. A felirat, amit nagy ákombákom betűkkel felfújtak, a következő: BCC WANKERS. Egy eléggé hányaveti szívecskét is elhelyeztek mellette, egyem a szívüket... Elég egyértelműnek tűnik az üzenet: a BCC a Bristol Community College-re utal, a wankers pedig egy népszerű brit szlengkifejezés, magyarul talán a „gyökerek” vagy a „léhűtők” közelít hozzá leginkább. Vagyis az alkotó valaki mást akart bemártani, konkréten a városi tanácsot, amely intézkedni szokott a bristoli graffitik eltüntetésének ügyében. Ez bizony társadalomkritika a javából.

Persze meglehet, hogy egész mást írnék most, ha ügyes restaurátorok mára nem mosták volna le a feliratot egy speciális anyaggal. Kordont is húztak a fal köré, illetve kamerákkal őrzik az értékes graffitit. A történet elgondolkodtató, tessenek csak gondolkodni rajta, nem akarom befolyásolni önöket. És döntsék el nélkülem, hogy ebben a történetben mennyi a kulturális veszteség.