Különvélemény egy baráti találkozóról

Eredetileg nem akartam a kedd esti találkozóról írni, mert őszintén szeretném remélni, hogy mindenki jót akart, aki részt vett rajta. Matovič olyat tett, amit kormányfő előtte még soha, ezt pedig értékelni kellene. Azt is megértem, hogy egy miniszterelnöki meghívóra nem lehet csak úgy nemet mondani, főleg, ha még együtt akarunk dolgozni vele a jövőben. De ne csináljunk úgy, mintha a szlovák-magyar közeledés terén eddig semmi nem történt volna: kormányon és parlamentben is voltunk már, Matovič ezt tudhatná, többnyire ellenünk szavazott. Nem a múlt héten jelentünk meg itt és nem vagyunk másodrendű állampolgárok sem. És van itt egy másik, súlyos probléma is.

Ezt az egész találkozót nem a trianoni diktátum századik évfordulója előtt két nappal kellett volna megrendezni.

Ez az időzítés az egész akciót elkaszálta, minden jó szándékával együtt. Nem tudom, Matovič mennyire volt tisztában azzal, hogy milyen darázsfészekbe nyúl - szerintem az ő szemében ez csak egy PR-akció a sok közül - de valaki a magyarok közül szólhatott volna neki, hogy vannak bizonyos kérdések, amikkel mi nem szoktunk viccelődni. “A múltat nem mi írtuk”, ez így van, de ez semmit nem von le a diktátum égbekiáltó igazságtalanságából, és abból, hogy ez a tragédia máig traumatizálja a nemzetet. Ehhez a kérdéshez ennél sokkal érzékenyebben kell nyúlni.

Nem rendezünk házibulit annak a barátunknak, aki épp egy elhunyt szerettéről akar méltóképp megemlékezni.

Nem tűnik helyesnek, még ha segíteni akarok, akkor sem. Főleg, ha elvárom tőle, hogy megjelenjen és még jó képet is vágjon hozzá. Ez sok minden, csak nem egyenlő felek találkozása. Nem tudom, hogy mennyire voltak benne a szervezésben a magyar felek, de ha az ő aktív részvételükkel zajlott ez az egész, akkor nagyon komoly gondok vannak az értékrendben. És ne mondja senki, hogy a találkozó nem Trianonról szólt, csak egy “baráti összejövetel”. Egy barátnak elmondhatom, hogy én most gyászolok és emlékezek. Ne most akarjon bulizni és ne erőszakolja rá az arcát egy százéves jubileumra. 

A keddi akció a legjobb esetben egy jó szándékú, de szörnyen időzített és kommunikált közeledési kísérlet. Ha ez történt, nincs értelme játszani a sértődöttet, túl kell lépni rajta, legyünk konstruktívak, főleg, ha a szavakat tettek is követik majd. Ha nem, akkor csak annyit láttunk, ahogy néhányan (sajnos köztük magyarok is) politikai tőkét próbálnak kovácsolni egy nemzeti sorstragédiából. Matovičot mentegethetjük a tudatlanságával, de

ha tényleg azt hiszi, hogy egy ilyen, két FB-poszt között odadobott csonttal meg lehet oldani bármit, akkor súlyosan téved.

Száz éves a diktátum. Aki teheti, az olvasson utána az eseményeknek, ha lehet, hiteles forrásokból. Ne csak a végeredményről, hanem az hozzá vezető útról is. Aztán emlékezzünk meg róla, csendben, politikusok nélkül. Méltóképpen.