Közép-európai kórkép

„Túl sok az újságíró, likvidálni kellene őket” – próbál bevágódni Zeman cseh elnök Putyin orosz elnöknél (természetesen oroszul) Pekingben, mikor megpillantja a rájuk várakozó újságírókat. „Likvidálni nem kell, de visszafogni lehet” próbálja menteni a helyzetet Putyin, pedig neki aztán van jócskán tapasztalata a likvidálással is. Csak egy újabb epizód a botrányhős Zeman közszerepléseiből, mondhatnánk. 2013-ban a cseh elnökválasztások második fordulójában ez az ember 55–45 százalék arányban győzött Karel Schwarzenberggel szemben, pedig a cseh választóknak két évtized politikai tapasztalata alapján tudták, kit választanak. Ahogy a szlovákiai választóknak is, amikor 2009-ben ugyanilyen arányban újraválasztották Ivan Gašparovičot Iveta Radičovával szemben...

Vajon Zeman rengeteg alkoholmámoros botránya, elnökhöz nem méltó nyilatkozatai és tettei diszkvalifikálják őt, vagy jövőre mindennek ellenére a cseh választók többsége újra rá voksol? Nem tudhatjuk, de nem valami biztató, hogy jelenleg a legnépszerűbb politikus és a miniszterelnöki poszt várományosa a szlovák származású Andrej Babiš. A jelenleg második leggazdagabb cseh milliárdos 1980-ban lépett be a kommunista pártba, 1982-től a csehszlovák titkosszolgálat (ŠtB) „Bureš” fedőnéven vezette ügynökei között, lukratív külkereskedelmi funkciókban dolgozott, majd a rendszerváltás után vitatható körülmények között gazdagodott meg… Már ez is elég lenne ahhoz, bármilyen közéleti funkciót betöltsön, de akkor ehhez jön még, hogy politikai célokra használja az általa birtokolt cseh médiákat (pedig korábban a gyerekei és unokái életére esküdözött, hogy nem tesz ilyet), hogy óriási az összeférhetetlenség vállalkozói tevékenysége és politikai funkciója között, hogy becsmérlően és vulgárisan beszél a többi politikusról satöbbi satöbbi. Hónapokon belül kiderül, hogy a cseh társadalom egy ilyen alakot akar-e kormányfőnek Zeman elnök mellé.

Mindeközben Orbán Viktor Bözsi nénivel konzultál egy leszakadó magyar régió isten háta mögötti, tragikus sorsú településén. A néni azt mondja: „ha minden évben lenne miniszterelnök-választás, én minden évben Orbán Viktorra szavaznék… Azért, mert mikor választás van, egy kicsit mindig emelnek a nyugdíjon.” Erre Orbán megígéri, hogy ha év végén majd „úgy vannak a számok, akkor emelek megint”. Így, egyes szám első személyben. Aztán szidják Gyurcsányt, mert elvette a tizenharmadikat… Aki kicsit tájékozott, az tudja, hogy miniszterelnök-választás nincs, hogy a tizenharmadikat nem Gyurcsány „vette el”, hanem Bajnai, és aki nem szenved amnéziában, az talán arra is emlékszik, hogy amikor elvette, Orbán megígérte, hogy majd visszaadja, sőt 2006-ban tizennegyediket is ígért (!) Azt inkább hagyjuk, hogy a tizenharmadik egyike volt azon intézkedéseknek, amelyek csőd szélére juttatták Magyarországot. Persze nem várható el, hogy egy idős néni ennyire tájékozott legyen, de azért felmerül egy kérdés: Ha Gyurcsány olyan rossz volt, hogy elvette a 13-ikat, és Orbán annyira jó, akkor hét év alatt miért nem adta vissza? Annak ellenére, hogy ezt korábban megígérte. Hol maradt a józan paraszti ész?

Valójában Orbán mára oda jutott, hogy a legelesettebb társadalmi csoportokra építi végtelenül lebutított kampányát, akiknél a politika érzelmi alapú hitkérdéssé vált, nem pedig gondolkodás kérdése. Ha gondolkodnának, akkor vasvillával kergetnék el az udvarukról, ahelyett, hogy rá szavazzanak. Egy éven belül kiderül, hogy ez a bázis – amely úgy látszik, mindent lenyel és benyel – elég lesz-e ahhoz, hogy Orbánt negyedszer is a miniszterelnöki székbe juttassa.