Kovács: egyet nem szabad csinálni, politikusként meggazdagodni

"Egyet nem szabad csinálni: politikusként meggazdagodni” - jelentette ki Kovács László a Magyar Televízió hétfő reggeli hírműsorában. Az MSZP elnökét Szili Katalin elnökhelyettes nyilatkozatáról kérdezték.

"Egyet nem szabad csinálni: politikusként meggazdagodni” - jelentette ki Kovács László a Magyar Televízió hétfő reggeli hírműsorában. Az MSZP elnökét Szili Katalin elnökhelyettes nyilatkozatáról kérdezték.

Szili Katalin szombaton Szegeden a reformszocialisták születésnapja alkalmából rendezett műhelyvitán azt mondta: ma úgy tűnik, az MSZP olyan párt, amelyben, hasonlóan a többihez, mindig három párt van egyszerre jelen: az ideológiai, a technokrata és zsákmánypárt. "Az ideológiai párt, amely megnyeri a választásokat, a technokrata párt, amelyik nekiáll jól-rosszul kormányozni és a zsákmánypárt, amelyik segít abban, hogy elveszítsük a hitelünket".

Arra a kérdésre, mi a pártelnök véleménye most arról a korábbi álláspontról, hogy akire a korrupció árnyéka vetül, távozzék, Kovács László azt mondta: " egy ilyen megfogalmazás nem szükségképpen a korrupcióra utal, hanem arra az egyébként nem ritka magatartásra, hogy ha valakinek lehetősége van akár hatalomban, akár anyagiakban gyarapodni, az többnyire megteszi, és ez nem szükségképpen törvénytelen út. Tehát lehet törvényesen is gyarapodni. ...ami nem bizonyosodott be, azt vádként megfogalmazni nem lenne célszerű. Önmagában a gyarapodási szándék nem tisztességtelen."

A pártelnök szerint az MSZP erkölcsi színvonala és morális megítélése az elmúlt években fejlődött. Ha van is a párttagok - és nem a vezető politikusok - között olyan, aki törvényt sért, annak felelnie kell az igazságszolgáltatás előtt, és a pártból is távoznia kell.

"Szerezhet valaki kizárólag törvényesen, tisztességes úton jelentős vagyont mielőtt politikus lesz, és azután azt mondja, hogy most már nekem elég pénzem van, megengedhetem magamnak, hogy a kedvtelésemnek hódoljak és vállalom a politikusi pályát, rövidesen rá fog jönni, hogy nem olyan nagy élvezet ez. Állandó reflektorfényben van, állandó támadásoknak van kitéve, gyakran rágalmazásoknak is. Egyet nem szabad csinálni: politikusként meggazdagodni” - mondta Kovács László a Nap-keltében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?