Korrupció és sebességkorlátozás

Szlovákiában – de azt hiszem, az egész régiónkban is – nemzeti sport arra panaszkodni, hogy az állam milyen korrupt. Közben ugyanennek az államnak gyakorlatilag minden polgára részt vesz valamilyen „fekete” tevékenységben: számla nélkül fogad el terméket vagy ő maga adja, trükközik az adójával, az áfával, a segély vagy a nyugdíj mellett bejelentés nélkül, „fusiban” dolgozik, sőt feketén dolgoztat; lefizeti a parkolóőrt, sőt a rendőrnél is próbálkozik (és nem utolsósorban: azok el is fogadják, sőt kezdeményezik) – a sor tetszőlegesen folytatható. Az emberek nemcsak elfogadják, hanem gyakran el is várják egymástól, hogy megadják a lehetőséget a korrupt viselkedésre, és élnek is vele.

A kérdés tehát az, hogy érdemes-e egyáltalán megpróbálni ellenállni ennek az átfogó trendnek. Az alternatív lehetőség annak belátása és vállalása, hogy a rendszer „olaja” éppen a korrupt viselkedés, amitől ezáltal lehetetlen megszabadulni. Most a pécézés szándéka nélkül, pont ez az érvelés érvényesült a magyarországi közgondolkodásban a trafikokkal kapcsolatban: oké, hogy ingujjból osztották őket, de legalább a „mieinknek”. A klientelizmus él és virul több dél-európai országban is, például a görögöknél, ahol az állam, ha nem ismeri is el hivatalosan annak csatornáit, de használja azokat ellátórendszereiben.

Ez azonban ez zsákutca; a gyeplőt nem lehet a lovak közé dobni. Az, hogy valamit nem lehet teljes egészében kiirtani, nem jelenti azt, hogy nem éri meg legalább némileg visszaszorítani. A példám mindig a közúti sebességkorlátozás: ha kiteszik az 50-est a főúton, a hatóságok sem gondolják, hogy azt mindenki be fogja tartani – nem is tartják be –, ennek ellenére az emberek viselkedésére hat a tábla jelenléte. Aki betartotta volna a 90-et, ezt is be fogja. Aki csak kicsit lépte volna túl, az ezt is csak egy kicsit fogja. Aki 120-szal ment volna, lehet hogy nyolcvanig fékez. Van tehát hatás, ha nem is százszázalékos.

Számomra ebben a kontextusban merülnek fel a korrupcióval, klientelizmussal kapcsolatos kérdések is. Érdemes egyáltalán a pártfinanszírozással foglalkozni, ha úgysem fogják betartani? A határon túli támogatások rendszere lehet-e valaha hatékonyabb, mint a mai? Csökkenthető-e a közhivatalnokok függése a politikától? A válaszom: igen, mert ha a tökéletességig nem is tudunk eljutni, korlátozó táblákkal befolyásolni tudjuk a trendeket. És ha megfelelő ideig befolyásoltuk, akkor maga a norma is megváltozhat, sőt maguk a viselkedési minták is összeadódnak. A tét nem kicsi: Közép-Európa ma sokkal inkább tűnik kompnak a szabálytisztelő észak és a klientelista dél között, mint nyugat és kelet között. Mindkét irányba vezet út, de a végeredmény nagyon eltérő.