Kormányzati tudathasadás

<p>Ami eddig előrehaladott állapotban volt, az most válságosra fordult. Az idei államfőválasztás, majd az önkormányzati választások is bizonyították, hogy a választók bizalma olyannyira megrendült a politikusokban és a pártokban, hogy az már a demokráciát és az alkotmányos rendszer alapjait fenyegeti.&nbsp;</p>

Az évek óta legnépszerűbb pártpolitikus csúnyán kikapott az államfőválasztáson egy olyan jelölttől, aki leginkább azzal tűnt ki, hogy egyáltalán nincs politikusi múltja. Ha a politikusok népszerűségi listáját vezető és már húsz éve politikai rivaldafényben fürdőző jelölt 412 224 szavazattal kevesebbet kap, mint az a jelölt, akinek sosem volt semmilyen politikai funkciója, akkor ez nemcsak Robert Fico személyes veresége, hanem a párté is, amely ugyebár a választók bizalmának elnyerésére specializálódott szervezet.  Az önkormányzati választások csak megerősítették ezt: arattak azok a független jelöltek, akik távol tartják magukat a pártoktól. Azonban a képviseleti demokrácia nem működhet, ha nincs meg az alapvető bizalom a választók és a pártok között, a választók és a választottak között. A helyzeten a közszereplőknek kell változtatniuk, de úgy tűnik, a kezdő lökést a választóknak kell megadniuk, mert anélkül semmi sem változik. A Smer születésnapi ünnepi konferenciáján Robert Fico a kormány- és korrupcióellenes tüntetésekről azt mondta, hogy azok szervezői álszent képmutatók, de a Smer nem akarja elbagatellizálni a tiltakozásokat, mert „az emberek torkig vannak a korrupcióval, és nekünk kormánypártként úgy kell megváltoztatnunk az eddigi szabályokat, hogy megmutassuk, teljesen komolyan gondoljuk a korrupció elleni harcot“. A kormánypártnak a múlt héten alkalma nyílt rá, hogy meg mutassa, teljesen komolyan gondolja a korrupció elleni harcot. Persze „elszalasztotta“ a lehetőséget, mint mindig.  A Smer képviselői novemberben elfogadták azt a törvénymódosítást, amely Fico szerint „automatikusan kizárja a közbeszerzési eljárásokból az úgynevezett levélszekrénycégeket“. Mi több, a törvényt gyorsított eljárásban fogadták el arra hivatkozva, hogy az államot veszély fenyegeti, „komoly gazdasági károk keletkezhetnek azáltal, hogy ismeretlen tulajdonosi hátterű cégekbe jelentős összegek folynak el a közpénzekből“. Három hét se telt el, és a képviselők elé került egy olyan ügy, amelyben jelentős összegek folynak el a közpénzekből ismeretlen tulajdonosi hátterű cégekbe. Pontosan azt, amit a kormánypárti képviselők korábban úgy általánosságban elítéltek és törvényt fogadtak el a megakadályozására, azt most egy konkrét ügyben védelmezték. Mert ugyanígy tett a kormány és Robert Fico is. Pavol Abrhan képviselő (KDH)fel is tette nekik a logikus kérdést, hogy lehetséges, hogy „egyrészt elítéli a levélszekrénycégek működését, másrészt pedig egy olyan minisztert védenek, aki jelentős közpénzeket juttat ilyen cégeknek“. Nos, valóban súlyos, visszafordíthatatlan skizofrénia fejlődött ki a kormánypártban.  A kormányfőnek, aki a nép előtt eljátssza, hogy komolyan veszi a korrupció elleni harcot, nem szabadna elfelejtenie saját szavait: az emberek torkig vannak a korrupcióval.  A szerző a Trend hetilap politikaikommentátora
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?