Körbeértünk

összefogás vél

Annyi tárgyalás és egyezkedés után ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk: az összefogás sagája körbeért, uroborosz kígyó – a szlovákiai magyarság nagy részével együtt – a saját farkába harapott.

Annyi minden történt és igazából nem történt semmi. Nem is saga ez, sokkal inkább szappanopera, mely mostanra ténylegesen elérte a Barátok közt szintjét: mindegy, hogy mikor szálltunk ki belőle vagy kapcsolódtunk be újra a követésébe, a tényleges változások elhanyagolhatók. Ugyanúgy két csoport áll egymással szemben, mint az elején. Az egyik sarokban ott lesz a Híd (és az MKDSZ), a másodikban pedig a Magyar Közösségi Összefogás, mely a parlamenten kívüli MKP-t, a Magyar Fórumot és az Összefogás mozgalom tagjait tömöríti. Az árkok betemetéséről szó sincs, sőt, sikerült azokat átmenteni a következő generációk számára. 

A legszebb az egészben, hogy a felek el sem jutottak odáig, hogy érdemi kérdésekről, programról, jövőképről tárgyaljanak. 

Fennakadtak a „kivel nem” kérdésén. Az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás a hírek szerint azért mutatott ajtót a hidasoknak, mert azok nem voltak hajlandóak kimondani, hogy a Smerrel nem kormányoznának a jövőben. Az MKP részéről ez kicsit furcsa kérés, mivel néhány hete még ezzel nem volt problémája. A Híd azt mondja, ők ebbe a feltételbe még bele is mentek volna, de akkor már az OĽaNO-t is felvették volna a tiltólistára (Matovič és Bugár kapcsolata híresen „jó”). Ez viszont a többieknél verte ki a biztosítékot. Hogy a közös lista egy ilyen elméleti feltételen dőljön meg, ami úgysem jelent semmit, mert a tényleges döntéseket a választások után fogják meghozni, teljes nonszensz. Ezt valószínűleg mindkét oldal tudja. Aki ilyen feltételeken fennakad, az nem akar megegyezni. A távozó hidasok széke még ki sem hűlt, mikor az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás megegyezett a közös indulásban. 

Ez egyértelműen az Összefogás sikere. A projekt a nevében megfogalmazott célt illetően teljes és tökéletes kudarcot vallott, de az MKP vezetésén sikerült átvernie a saját agendáját – melynek semmi köze a magyar egység megteremtéséhez. 

Azért, hogy nem sikerült összefogniuk a magyar pártokat, még nem kárhoztathatná őket senki, mert ebbe eddig mindenki belebukott. De a ténykedésükkel nyilvánvalóvá tették, hogy 

a fiatalabb generáció sem képes tanulni a korábbi politikusok hibáiból és önerőből is bármikor képes reprodukálni az elődök összes ballépését.

Viszont sokkal jobban taktikáznak: 

az összefogós dumát mindenki bevette, holott, hogy mennyire gondolták komolyan, arról mindent elmond a párt alakuló gyűlésén elfogadott határozat, miszerint mindenképp elindulnak a választáson, ha társul hozzájuk valaki, ha nem. 

Ehhez képest az MKP és a Magyar Fórum csatlakozása előrelépésnek tűnhet, pedig 

valójában csak annyi történt, hogy Menyhárték, beismerve a vereséget, újraegyesültek saját rebelliseikkel. 

És persze ott lesz Simon Zsolt és Nagy József, a hiteles képviselet és a megújulás jegyében.

Ha a közös lista létrejön, az Összefogás vezetői már nem egy senki által nem jegyzett mikropárt élén állnak majd, hanem a nagyjából 3–4 százalékos Magyar Közösségi Összefogás hangadói lesznek (mert az sejthető, hogy nem Menyhárt József fogja diktálni a tempót). 

Lenyűgöző politikai előmenetel, csak sajnálatos, hogy a magyar parlamenti képviseletet kell feláldozni érte.

Szóval körbeértünk, bár a telenovella még nem ért véget, holott lassan már senki nem követi. Azt máris látni, hogy a szlovákiai magyar közösség nem nyert sokat, ugyanúgy két tábor áll egymással szemben, ugyanúgy egymásra mutogatnak, lassan újraindul az árulózás is. Viszont annál többet veszítettünk. 

Nincsenek többé illúzióink, hogy a politikusaink számára mi a fontosabb, a közösség, vagy a saját jólétük (már ha még valakinek voltak e téren illúziói).

A Híd szerint az MKP történelmi lehetőséget dobott el, az MKP és az Összefogás ugyanezzel vádolja a Hidat. Urak: ezt az esélyt mindannyian elszalasztottátok. A józan ész újabb csatát vesztett a törzsi logikával szemben. Talán most, hogy a frontvonalak megmerevedtek, a „kivel és miért nem” kérdései után talán előtérbe kerülhetnek a programok, vagyis a két párt valamilyen pozitív üzenettel is előállhat. Kár, hogy a cirkusz után ez már alig fog valakit érdekelni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?