Kopcsay: Ki tiszteli az alkotmányt?

Még ha az alkotmányt jogi és szakmai szempontból jó minőségűnek tartanánk is, ugyanez határozottan nem mondható el a politikusokról, akik életre keltették. A kezdetektől úgy viselkedtek ugyanis, mintha az alkotmány csak egy darab papír lenne. Az alaptörvény elfogadását elsősorban a hatalom arroganciája fémjelezte, amit leginkább Vladimír Mečiar személyesített meg. Emlékezetes marad a gyűlölködés is azokkal szemben – a KDH vagy a magyar pártok képviselői –, akik nem szavaztak az alkotmány elfogadására.  Mečiar és társai az állam tulajdonosainak tekintették magukat, akiknek mindent lehet, s nem tartott soká, amíg ezt a gyakorlatban is bemutatták. Csak három évet kellett várni ifj. Michal Kováč elrablására. Az, ahogy az egész eset lejátszódott, ahogy (nem) vizsgálták s ahogy végül amnesztiát kapott, nos, mindez a törvényesség legdurvább megsértésének tekinthető. De a kérdés, hogy milyen országban is élünk, az utóbbi napokban is felmerül annak kapcsán, hogy Ľuboš Lorenz képzőművészt azért tartóztatták le, mert egy 2. világháborús emlékműről eltávolította a sarlót és a kalapácsot. Történelmi szempontból védhetetlen a totalitárius rendszer szimbóluma az emlékművön. Nem kell feltétlenül egyetérteni azzal, ahogy Lorenz kezébe vette az igazságot, ám az államhatalom kemény fellépése egy valamit jelez: egy állampolgár elrablása az állam asszisztenciájával nálunk nem büntetendő. A korrupció nem büntetendő. Ha egy borotvált fejű neonáci fejbe rugdos valakit, szintén de facto büntetlenségre számíthat, hiszen a bírósági eljárásnak évek múltán sem kell elkezdődnie. Csak az excentrikus művésszel szemben kell keményen fellépni. Az említett tettek társadalmi veszélyét tekintve ez nevetséges. Illetve, nem is nevetséges, inkább siralmas. Éljen az alkotmány napja! 

A szerző a SME publicistája