Kopcsay: Az oktatási reform forog kockán

<p>Hát elment az oktatásügyi miniszterünk. Egy kis cirkusz után Peter Plavčan megtette, amit megtehetett volna rögtön, amikor felmerült&nbsp;a&nbsp;gyanú, hogy&nbsp;a&nbsp;kutatásra szánt EU-s pénzek kétes címekre kerültek.</p>

Pedig – eltekintve a nem túl meggyőző stílusától – Plavčan olyan benyomást keltett, mintha tényleg érdekelné az oktatásügy reformja, s meg is tudja valósítani. S talán tényleg sérelem érte a volt minisztert, hogy nincs módjában befejezni aprojektet. De ha van valaki, aki megakadályozta ebben, akkor az Andrej Danko SNS-elnök. Mert ha nem csal az emlékezetünk, a koalíció először kiállt Plavčan mellett. De a sértődött százados erre kirobbantotta a koalíciós válságot azzal, hogy visszalépett a koalíciós egyezségtől. Ezzel közvetve arra kényszerítette a tapasztaltabb Ficót, hogy keményítsen be – s Plavčan vitte el a balhét. Amint látjuk, az oktatási reform sorsa a legkevésbé sem izgatja a politikai szereplőket. Vagy csak úgy viselkednek, mint a gyerekek, akik a nyári szünetben nem akarnak az iskolával foglalkozni, holott az üzletek már július óta az iskolai segédeszközök reklámozásával stresszelik a közönséget? De nem csupán az utóbbi 25 év legnagyobb oktatási reformja – Plavčan így büszkélkedett a tervezettel – forog kockán. Az SNS, Andrej Danko autokratikus vezetése alatt civilizálódott: magyarokkal ül egy kormányban (korábban elképzelhetetlen), s talán csak formálisan, de mégis támogatja Szlovákia EU-s és NATO-s külpolitikai irányultságát. Nem történhet meg, hogy a kiszámíthatatlan pártelnök gondol egyet, s megfordítja a párt irányultságát? S még egy kérdés: nincs-e oka az SNS-nek a sértődöttségre, ha Plavčannak mennie kellett a kormányból, miközben Kaliňák továbbra is tagja? A szlovák politika sosem az elvekről szól – ez az uborkaszezon végének fájó tanulsága. A szerző a Sme publicistája
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?