Költségvetés a mának

A jelenlegiről első ránézésre megállapítható, hogy rendpárti. A belügyi tárca jövő évi költségvetése (hihetetlen, de a számok nem csalnak) a tavalyi kétszerese. A belügy foglalkoztatja az államigazgatási hivatalnokokat, rendőröket, nyomozókat. Ha kétszer annyit kapnak, a kormány rendet akar teremteni. Kivel?  Csakis saját polgáraival teheti, van hát minek örülnünk. Az oktatási tárca viszont (bármennyire hihetetlen) a tavalyi közel másfél milliárd helyett kap 982 milliót. Értelmezhető olvasatban: az oktatásügyet tavaly agyonfinanszíroztuk, itt az ideje elvenni tőle. Minek ide jobban fizetett pedagógus, a mostani bérekkel is elmúlatják valahogy az időt az adófizető gyerekével, PISA ide, butulás oda. S kitől sikerült még a tavalyihoz képest elvenni? Mondjuk a szociális tárcától, 2,75 milliárdból 62 milliót, ami lefordítva azt jelenti, hogy kevesebbet fizetünk ki a... rászorulóknak. Kevesebbet kap a környezetvédelmi tárca – félmilliárdból 200 milliót vettek el tőle, összehúzza a nadrágszíjat a pénzügy, a külügy, az egészségügy, talán egy lyukkal kevesebbet kell a nadrágszíjon keresnie a kultúrának. Summa summarum: a jövő reszortjain spórol a kormány, a jelen reszortjai jobban járnak. Ez is legitim gondolkodás, de semmiféle mentális változást nem jelent a kormányzatok gondolkodásában, most kell a pénz, mi lesz később, oldják meg az utánunk jövők. A költségvetés ugyan nem tartalmazza az alábbi számot, de azért nem baj, ha minden adófizető tudatosítja: az egy lakosra – csecsemőre, nyugdíjasra egyaránt – számított adósságállományunk közeledik a nyolcezer euró felé, a munkavállalók háromnegyede nem keres meg ennyit évente, bruttóban sem. Hogy a jövőre vetített közgondolkodás mennyire nem jelenik meg, már nem lep meg senkit. Felnőtté, lassan már nyugdíjassá vált az az aktív, kereső nemzedék, amely Mečiar idején állta a számlát – persze, sokan a mai napig állják. Akkortájt is gyakran figyelmeztettünk arra, nem lehet a jelennek élni, a jövő nemzedékekbe kell beruházni, s főleg nem adósságba kergetni őket. Az akkori morfondírozások és nagy morgások ellenére persze azt csinált a hatalom, amit akart. Azóta tudjuk, Szlovákia nem járt jól Mečiarékkal, az egy Jozef Majskýt leszámítva viszont soha senkit nem vontak felelősségre az eltékozolt évekért, sem azon évek sokszor bűnös gyakorlatáért. Sőt, maga Mečiar még vezető hír tudott lenni a múlt héten: távozott a mára jelentéktelen pártjából. Ma sem írhatjuk le nyugodtan, hogy majd a jövő nemzedékek „megköszönik” a jelen kormányzatoknak, miket művelnek – jelen kormányzatok köszönik szépen, pontosan tudják, hogy tíz év múlva a kutyát nem érdekli majd, ki volt 2013-ban a kormányfő vagy a pénzügyér. A szlovákiai cigányság közel 16 százaléka él mélyszegénységben, telepeken vagy olyan városrészeken, amelyek otthonnak nem feltétlenül nevezhetők. Ők azok, aki szem előtt vannak, akik miatt (nem alaptalanul) megoldásokat várnak a polgárok az államtól. A mélyszegénységben élőkre jellemző, hogy csak a mának képesek élni, a jelennek, ma kell kaja, tűzifa stb. Mélyszegénységben képtelenek jövőt tervezni, megpróbálnak hát a pillanatnak élni, s abban boldogok lenni. Csak azt nem értem, miért gondoljuk róluk (mondjuk mi, fehérek) hogy elmaradottak, amikor mi a milliárdokkal élünk a jelennek. Miben különbözünk hát gondolkodásban tőlük? Mondjuk abban, hogy még nem élünk mélyszegénységben. Költségvetésünk a jelen idő törvénye, nem költség-vetés, aratás tehát nem várható.